Az építőipari termelők hangulata novemberben sokat javult az előző hónaphoz képest, vélhetően a lakásépítést és felújítást támogató kormányzati intézkedések bejelentésének köszönhetően. A novemberi ágazati bizalmi index értéke októberhez képest csaknem hat ponttal emelkedett, s ezzel az áprilisi nagy zuhanás mintegy kétharmadát ledolgozta - állapítja meg friss elemzésében a GKI.
Szerző(k): Szepesi AnitaTöbb statisztikai adatot is közzétesznek a következő héten, így a beruházások idei harmadik negyedévi statisztikáját és a munkaerőpiaci, foglalkoztatási adatokat.
Szerző(k): Szepesi AnitaA munkabér lett a legfontosabb munkahely választási szempont a magyar munkavállalók számára, mellette még a rugalmas és kiszámítható időbeosztás is számít. Az idősebbek azért figyelembe veszik a bónuszt és a cafeteriát is.
Szerző(k): Molnár CsabaMajdnem kétszeres a különbség Budapest és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között a havi nettó átlagkeresetben. Általánosságban elmondható, hogy a fizetéseket nézve az ország keleti és északkeleti fele, valamint délnyugati része jelentősen leszakadt a fővároshoz és az Észak-Dunántúlhoz képest. A különbség az egyes gazdasági ágazatokban még inkább szembetűnő lehet - derül ki a KSH Fókuszban a megyék – 2020. I. félév című kiadványából.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA gazdasági visszaesés kapcsán újra előtérbe került a közmunkaprogram, mint lehetséges eszköz a válság munkapiaci hatásainak tompítására, ezért időszerű a program korábbi tapasztalatainak összefoglalása. A 2011-2017-es időszak adatai azt mutatják, hogy a közmunkaprogramban résztvevők 50 százaléka korábban inaktív volt, és a közfoglalkoztatottak több mint ötöde volt képes később az elsődleges munkapiacon elhelyezkedni. A közmunkaprogram elsősorban az alacsonyan képzettek számára kínált munkalehetőséget, a közmunkások 80 százaléka a program keretében szakképzettséget nem igénylő munkakörökben dolgozott. Összességében a közmunkaprogram a jelenlegi válságban is áthidaló megoldásként segítheti az alacsonyan képzetteket, amíg a gazdasági növekedés megindulásával párhuzamosan a munkaerő iránti kereslet újra emelkedni kezd.
Szerző(k): EconomxNem okozott visszaesést a nyugdíjas foglalkoztatottak bérében a járvány, de a szövetkezeteken keresztül dolgozó idősek száma némileg csökkent az év eleje óta - írja a Viággazdaság.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz idén nem várják a bérek emelkedésének érdemi lassulását az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a foglalkoztattak összetételének hullámzására is felhívták a figyelmet, amely bizonytalanságot és torzítást vihet a statisztikai adatokba. A jövő évre a béremelkedés mérséklődésére számítanak, mivel a bizonytalan kilátások miatt a munkáltatóktól fokozott óvatosság várható a bértárgyalásokon, pedig az idei bérdinamika leginkább éppen a minimálbér és a bérminimum emeléséből táplálkozik.
Szerző(k): Domokos ErikaA munkanélküliségi ráta éves összevetésben 1 százalékponttal 4,4 százalékra emelkedett az előző három hónapban a KSH adatai szerint.
Szerző(k): Csernátony Csaba