A február-áprilisi időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 162 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,5 százalék volt, míg a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,492 milliót tett ki, azaz a ráta 69,8 százalékon állt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Fővárosi Főügyészség 1,8 milliárdos vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat 66 személy ellen. A vádlottak őrző-védő szektorban építettek ki fiktív számlázáson alapuló bűnszervezeteket, amelyek együttműködtek - adta hírül a főügyészség.
Szerző(k): Domokos ErikaA magyarok 6 százaléka tanul felnőttként, a skandináv országokban és Svájcban jóval magasabb az arány.
Szerző(k): Csernátony CsabaMajdnem másfél millió magyar munkavállalónak nem volt akkora bére sem két évvel ezelőtt, amely elérte volna a minimálbér szintjét.
Szerző(k): Komócsin SándorSokan nincsenek tisztában jogaikkal, például a hátrányos megkülönböztetést illetően, pedig az uniós jog e téren is védelmet nyújt. Magyarország egyike azoknak a tagállamoknak, ahol a legnagyobb a foglalkoztatási szakadék a fogyatékossággal, illetve az a nélkül élő személyek között - írja Marianne Thyssen az Európai Bizottság foglalkoztatásért felelős biztosa, aki szerint a brüsszeli testület találkozni fog magyar munkaadókkal, hogy az e mögött álló okokat megvitassák.
Szerző(k): EconomxA francia statisztikai hivatal (Insee) csütörtökön azt közölte, hogy a március végéig tartó három hónapban 8,7 százalékra süllyedt a munkanélküliségi ráta a tavalyi negyedik negyedévi 8,8 százalékról és a harmadik negyedévi 9,1 százalékról.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás az euróövezetben az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által szerdán közölt adatok szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielCsábítóak Németországban a magasabb bérek az építőiparban, de a magyar alvállalkozókat könnyen látszatfoglalkoztatásban alkalmazhatják. A munkáltatók ott is trükköznek, ugorhat az egészségbiztosítás és a szociális járulékokat, adókat sem mindig fizetik be.
Szerző(k): Szabó Dániel