Gyorsuló ütemben emelkedtek a fogyasztói árak Németországban májusban, és több mint egy éve először az éves összevetésű ütem meghaladta az Európai Központi Bank inflációs célszámát a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) csütörtökön közzétett végleges, az előzetessel megegyező adatsorának tanúsága szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielRomániában 5,41 százalékra emelkedett májusban az éves inflációs ráta - közölte kedden a román országos statisztikai intézet az MTI szerint.
Szerző(k): Szász PéterNagyot drágult májusban a burgonya mind éves, mind pedig havi bázison. Utóbbi szezonális okokra vezethető vissza, az viszont biztos, hogy igen sokat kell fizetni egy tepsi sült újkrumpliért.
Szerző(k): Szász PéterRomániában lendületbe jött az infláció, főként az iparcikkek ára nőtt, de az élelmiszerek sem lettek olcsóbbak.
Szerző(k): Barabás JúliaA várakozásoknál minimálisan alacsonyabb februári infláció és a maginfláció csökkenése nyomán az árak lassú, hullámzó emelkedését várják az MTI-nek nyilatkozó elemzők, de kizárják a jegybanki célérték elérését és a monetáris politikai alapállás megváltozását ebben az évben.
Szerző(k): Szász PéterFebruárban fogyasztói árak átlagosan 1,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, januárhoz viszonyítva pedig 0,2 százalékkal nőttek - írja az MTI a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése nyomán.
Szerző(k): Szász PéterJanuárban a piaci várakozásoknál nagyobb mértékben nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics szerdán közzétett adatai szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterA Policy Agenda által számított Gazdasági Fejlődés Index (GFI) az év folyamán tapasztalt, összességében nyugodt változatlanságot jelez. A háztartások fogyasztása tovább bővül, a vállalatok számára továbbra is nehézséget jelent a szakértő munkaerőpótlása és a megemelt bérszinthez történő igazodás. A pénzügyi folyamatoknál feltehetően tovább szűkül a készpénzállomány és túlteljesülnek a tervezett adóbevételek - derül ki a Policy Agenda (PA) legfrissebb elemzéséből.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna