A Közép-európai Egyetem (CEU) közleményben fejezte ki szolidaritását a Magyar Tudományos Akadémiával (MTA) és a kutatóival.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna"Senki nem akarja az MTA-t államosítani" - jelentette ki a tárcavezető az ezzel kapcsolatos kritikákra reagálva. A tervezett módosítás a források hatékonyabb elosztását szolgálja a jobb eredmények érdekében, és szeretnék, hogy erre vonatkozó szülessen egy megállapodás a tudomány szereplőivel.
Szerző(k): Szász PéterA hatékonyabb működés miatt kerülnek a minisztériumhoz a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatási pénzei - magyarázta a kormány álláspontját az új innovációs miniszter, Palkovics László arról, hogy a jövő évi költségvetés tervezetében miért nem az akadémiához rendelték a forrásokat.
Szerző(k): Szabó DánielElfogadhatatlannak nevezte az Európai Unió következő, 2021 és 2027 közötti költségvetésének tervezetét a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a kormányinfón.
Szerző(k): Szabó DánielSzigorúbb ellenőrzésekre és kevesebb uniós támogatásra számíthat az agrárium 2021-2027 között. Ez akár azt is eredményezheti, hogy a mezőgazdasági források nélkül tízezrek veszítik el az állásukat - írja csütörtöki számában a Népszava.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Bizottság terve szerint a 2021 és 2027 közötti költségvetési időszakban Magyarország a jelenleginél 24 százalékkal kevesebb forrást kapna, ugyanakkor a következő időszak tárgyalási fordulóin ez az arány jelentősen változhat - írta keddi számában a Magyar Idők.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaAz Európai Bizottság az intézményrendszer vizsgálata után az uniós támogatások egy részének megvonását, 10 százalék átalánykorrekciót javasol, azaz 100-150 milliárd forint lehet a büntetés - írja a 24.hu.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMagyarország megérti, hogy az Egyesült Királyság, az egyik legnagyobb befizető kilépése miatt csökken az Európai Unió (EU) költségvetése, de nem ért egyet a kohéziós és agrárpolitikai források megkurtításával - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter, miután csütörtökön hivatalában fogadta Margrethe Vestagert, az Európai Bizottság versenypolitikáért felelős biztosát.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna