Alacsony forgalommal és veszteséggel zárt a BÉT szerdán. A vezető részvények közül csak a Mol tudott erősödni, ami összefügg azzal, hogy az OPEC+ képviselői jelentős olajkitermelés-csökkentésről döntöttek. Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek is.
Szerző(k): Domokos ErikaRég nem látott erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden.
Szerző(k): Szabó DánielA vezető nyugat-európai tőzsdeindexek és a BUX is pluszban kezdi a hét utolsó napját.
Szerző(k): Szabó DánielKedvezőtlen befektetői hangulatban 1,8 százalékos csökkenéssel zárt a budapesti tőzsde részvényindexe. A vezető nyugat-európai tőzsdék 1,5 százalékot meghaladó gyengüléssel fejezték be a csütörtöki kereskedést. Az európai gázár csökkent, mint ahogy a Brent olajfajta ára is.
Szerző(k): Domokos ErikaA vezető nyugat-európai tőzsdék erősödéssel zártak szerdán. A budapesti tőzsde részvényindexe több mint két százalékot gyengült, a Richter-árfolyama 2,8 százalékkal került lejjebb.
Szerző(k): Domokos ErikaKét százalék körüli mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken a globális recessziótól való félelem miatt - írja az MTI. A budapesti börze is 2,2 százalékos mínuszban zárt. A Nee York-i indexek is veszteséget mutatnak.
Szerző(k): Domokos ErikaCsökkenéssel indult pénteken a kereskedés a főbb európai értékpapírpiacokon az előző napi nagy, egy-két százalékos gyengülés után. A BUX enyhe pluszban.
Szerző(k): Szabó DánielAz OTP-részvény ára 3 százalékkal erősödött, ami a BUX-ra is hatott, a magyar tőzsde felülteljesítette a régiós és a nyugat-európai tőzsdéket csütörtökön. Az európai gázár csökkent.
Szerző(k): Domokos Erika