Az Oroszországból Magyarországra érkező gáz ára rendre a holland Ttf tőzsde irányadó, két hónappal korábbi árai szerint változik. Júliusban és augusztusban azonban a Ttf-en is elszálltak az árak, tehát várhatóan a magyar kormánynak is mélyebben kell a zsebébe nyúlnia.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonA Kreml a Siemensre mutogat, akik nem is vesznek részt az idei karbantartási munkákban. Von der Leyen ársapkát vezetne be az Oroszországból érkező gázra, Medvegyev pedig azzal fenyeget, hogy ebben az esetben elzárják a csapokat.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonPozitívan fogadták a befektetők a földgáz világpiaci árának csökkenését. A nagyobb részvénypiaci vállalatok közül a Richternek sikerült a legjobban a pénteki nap.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonHa úgy is tűnt, hogy az európai cégek kivonulása Oroszországból rég befejeződött, most kezdődik egy újabb kör. Az Equinor hagyja ott az egész orosz faunát.
Szerző(k): Szabó M. IstvánMiután egyelőre úgy fest, hogy a Gazprom valóban újraindítja a gázszállításokat a szerda óta álló Északi Áramlat gázvezetéken, a piacokon beszakadtak a gázárak. Közben készül az Európai Bizottság uniós rezsiterve, amely még inkább megfoghatja az árakat. A magyar árakat meghatározó CEEGEX-en is mennek lefelé a kurzusok.
Szerző(k): Szabó DánielMagyarország felkészült a télre, uniós összehasonlításban is jól áll a gáztárolók telítettsége. Az orosz földgázimportról viszont egyelőre nem tud leválni sem az EU, sem hazánk. Fontos, hogy az áramellátás felét biztosító Paksi Atomerőmű még sokáig termelhessen – többek között erről beszélt egy interjúban a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) elnöke, Horváth Péter János.
Szerző(k): Szabó DánielAz Európai Bizottság és a legtöbb tagállam már szorgalmazza, hogy az EU árszabályozást vezessen be az energiapiacokon. Maga Brüsszel azzal számol, hogy az olcsóbb földgáz- és villamosenergia-árak visszafoghatják az inflációt, valamint a fogyasztók terheit, de az uniós reizsicsökkentés csak tompítani tudja majd a gazdasági válság hatásait. Az Orbán Viktor vezette kabinet egyelőre nem támogatja az árcsökkentő lépéseket.
Szerző(k): Szabó DánielSzombattól megint jön gáz a legfontosabb európai-orosz gázvezetéken, de egyelőre továbbra is csak a teljes mennyiség ötöde.
Szerző(k): Szabó M. István