Japán délnyugati részén áll a járműgyártás a térséget csütörtök óta számos alkalommal megrázó földrengés miatt. A termelés a jövő héten sem indul újra nagy valószínűséggel.
Szerző(k): MTI-EcoA Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata a Szumátra szigete melletti nagy erejű földrengésre figyelmeztette az Indonéziába készülő magyar állampolgárokat honlapján szerdán. Menczer Tamás, a KKM szóvivője délután az M1 csatornán azt mondta: nem tudnak magyar sérültről.
Szerző(k): MTIErős, 6,1-es földrengés rázta meg pénteken Kína nyugati felét.
Szerző(k): InforádióEddig több mint 2,3 ezer halálos áldozatot találtak a nepáli földrengés helyszínén, a legutóbbi jelentések szerint a sérültek száma több mint 4,7 ezer.
Szerző(k): MTIFöldrengés volt Miskolcon vasárnap kora este, károkról egyelőre nem érkezett bejelentés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz, ugyanakkor sokan jelezték, érezték a jelenséget.
Szerző(k): InforádióAz év elejei Nógrád megyei földrengés nem okozott komolyabb károkat, a biztosítókhoz néhány száz bejelentés érkezett - közölték a lakásbiztosítási bejelentések alapján a biztosítók.
Szerző(k): MTI-EcoFöldrengést okozott Ohióban a kőzetrepesztéses gázkitermelés - állapították meg amerikai geológusok, akik a tavaly márciusi földrengés okai után kutattak.
Szerző(k): InforádióNógrád megye területének nagy részén érzékelhető volt a négy január 1-jei földrengés: 11 épületben keletkezett kár, a tűzoltóknak egy esetben kellett intézkedniük - közölte a Nógrád megyei katasztrófavédelem szóvivője.
Szerző(k): Inforádió