fővárosi_közgyűlés

02.
15.
06:17
Magyar cég ütötte ki a multit Srí Lankán

Magyar cég ütötte ki a multit Srí Lankán

Srí Lankán két víztisztítót újíthat fel 8 milliárd forintért a 2011-ben 160 millió forint nettó árbevételt elért Betonútépítő Zrt. konzorciumtársával együtt, kötött segélyhitel program keretében. A Fővárosi Vízművek a kivitelezésre 2010-ben még az egyik volt kisebbségi tulajdonosának, a Suez Environnement-nak a cégével, illetve annak magyar leányvállalatával kötött szerződést.

Szerző(k): Domokos Erika
01.
22.
17:18
Márciusra sem lesz fővárosi büdzsé?

Márciusra sem lesz fővárosi büdzsé?

Egyelőre 9 oldalas dokumentumból tájékozódhatnak a Fővárosi Közgyűlés tagjai az idei büdzséről, holott a tervezetnek már decemberben el kellett volna készülnie. Egyelőre csak a kerületi önkormányzatoknak szóló forrásmegosztási rendelettervezet látott napvilágot.

Szerző(k): Tóth Kata
11.
28.
11:32
Tarlós 1,5 millliós juttatást kaphat januártól

Tarlós 1,5 millliós juttatást kaphat januártól

A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén mégsem tárgyalt a kegyeleti szolgáltatások díjának emeléséről, azt decemberre halasztotta. Döntöttek a Vidám Park bezárásáról, valamint kötelezettséget vállaltak a város vezetőinek jövő évi illetményeire és költségtérítésére.

Szerző(k): MTI
11.
28.
09:46
Díjemelésről dönthet a Fővárosi Közgyűlés

Díjemelésről dönthet a Fővárosi Közgyűlés

Egyhangúlag elfogadták a képviselők a Fővárosi Közgyűlés napirendjét szerdán. A testület többszöri halasztás után dönthet a Vidám Parkról szóló előterjesztésről is.

Szerző(k): MTI
10.
31.
10:35
Európai rekorder a budapesti buszjegy ára - most tovább drágul

Európai rekorder a budapesti buszjegy ára - most tovább drágul

A budapesti már eddig is a legdrágább buszjegy volt Európában a nettó átlagbérhez képest - derül ki egy friss elemzésből. A Fővárosi Közgyűlés azonban tovább emeli a jegyárakat, a testület mai ülésén ugyanis várhatóan megszavazzák a januári 7,9 százalékos emelést. Egy buszjegyért 350 forintot kellene majd fizetni.

Szerző(k): NAPI
10.
15.
12:31
Busztender: a BKV kezébe adták a döntést

Busztender: a BKV kezébe adták a döntést

A Fővárosi Közgyűlés a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV Zrt. igazgatóságára bízta hétfőn, hogy milyen döntést hoznak a busztenderrel kapcsolatban.

Szerző(k): MTI
10.
03.
11:25
Újabb közterületeket nevez át a főváros

Újabb közterületeket nevez át a főváros

Tizennégy budapesti közterület elnevezéséről, illetve nevének megváltoztatásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán; a módosításokat kerületi önkormányzatok és magánszemélyek kezdeményezték.

Szerző(k): MTI
09.
28.
16:13
Újabb nagy múltú fővárosi létesítmény tűnik el

Újabb nagy múltú fővárosi létesítmény tűnik el

Már jövő héten dönt a fővárosi közgyűlés a Vidámpark bezárásáról - értesült az Index. A létesítmény évi 50-150 millió forint veszteséget termelt. A dolgozókat október végéig elküldik, tevékenységét hivatalosan november 4-ével szünteti be a társaság.

Szerző(k): Index.hu
09.
12.
13:55
Visszaáll a budapesti közvilágítás rendje?

Visszaáll a budapesti közvilágítás rendje?

Tízmilliárd forint hitel igénybevételéről, 25 milliárd forint összegű folyószámla-hitelkeret nyitásáról, valamint az emelt szintű közvilágítás visszaállításáról szóló javaslatokról dönthet csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés.

Szerző(k): NAPI