Minden készen áll arra, hogy megkezdődhessen az aratás - mondta Nagy István agrárminiszter Dunakilitin az MTI beszámolója szerint.
Szerző(k): Domokos LászlóMegkezdődtek az aratási munkák az őszi árpa betakarításával, az előzetes becslések szerint az időjárási viszontagságok ellenére a nyári aratású szántóföldi növényekből várakozáson felüli termésmennyiséget, 7,7 millió tonnát takaríthatnak be, mintegy 1,6 millió hektárról - mondta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért felelős államtitkára az MTI híre szerint.
Szerző(k): Domokos ErikaA szakmai szervezetek közreműködésével a kukorica után őszi búzára is készít ajánlati fajtalistát a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A jó fajtaválasztás hektáronként akár egy tonnával nagyobb termést eredményezhet.
Szerző(k): Tóth László LeventeÁprilisban 6,6 százalékkal emelkedtek a termelői árak a márciusi 7,0 százalékos és az első kéthavi átlagos 8,0 százalékos drágulás után - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján elérhető legfrissebb adatokból.
Szerző(k): Domokos ErikaAz őszi vetésű szántóföldi növények aratása az átlagos éveknek megfelelően június végén, Péter és Pál napját követően kezdődhet az idén is - közölte Petőházi Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) országos osztályelnöke az MTI megkeresésére.
Szerző(k): K. Kiss GergelyKomoly döntések előtt áll a versenyképesség javítására a gabonavertikum, a magyar mezőgazdaság meghatározó ágazata - mondta az MTI szerint Nagy István agrárminiszter egy konferencián a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Karán, Mosonmagyaróváron.
Szerző(k): Domokos ErikaZabfeldolgozó üzemet épített a GOF Hungary (Gabona-, Olajos és Fehérje-növények Termelését Koordináló) Kft. Nyíregyházán, az 1,3 milliárd forint értékű beruházást csütörtökön adták át a nyírségi megyeszékhelyen - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaA csapadékosra forduló májusi időjárásnak köszönhetően az ország legnagyobb részén megmenekültek az őszi kalászosok. A becslések szerint ugyanakkor az őszi búza minősége jelentősen elmaradhat a tavalyitól - írja szombati számában a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Szabó Dániel