Sorra tiltják meg a kelet-európai országok az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát. Kijev szerint az Európai Unió tagállamai az egyoldalú korlátozásokkal felrúgják a kereskedelemre vonatkozó szabályokat és a szabadkereskedelmi egyezményt. Magyarország, Lengyelország, Szlovákia mellett Bulgária és Románia is korlátozásokat vezetne be, ám ez több nyugat-európai ország és az Egyesült Államok érdekeit is sértheti.
Szerző(k): Nagy KristófA gabonaárak csökkenése mérsékelte leginkább a mezőgazdasági felvásárlási árak éves alapon mért növekedését, a szeptemberi 61 százalék után februárban 27 százalékra.
Szerző(k): Eisenkrammer NóraEddig rendeletben tiltotta a szlovák kormány az ukrán gabona feldolgozását, ezúttal pedig a gabonabehozatal korlátozására törekszik. Az egyik parlamenti képviselő felszólította Eduard Heger megbízott kormányfőt, Szlovákia is kövesse Lengyelország és Magyarország példáját.
Szerző(k): Varga CsengeA kormány elkötelezett a magyar gazdatársadalom érdekeinek képviselete mellett, éppen ezért érdemi uniós intézkedések hiányában, Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel megtiltja az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajosmagvak, valamint több más mezőgazdasági termék Magyarországra történő importálását – jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton.
Szerző(k): EconomxA lengyel kormány felhatalmazta a mezőgazdasági és fejlesztési minisztereket, hogy ideiglenes tilalmat vezessenek be több ukrán élelmiszerre a saját gabonájuk és termékeik értékesítésében nehézségekbe ütköző lengyel gazdák tiltakozásai miatt. Waldemar Buda fejlesztési miniszter szombaton kiadott rendelete szerint a tilalom azonnal hatályba lép, és június végéig lesz érvényben. A rendelet megtiltja a gabona, a cukor, a tej és a tejtermékek behozatalát.
Szerző(k): EconomxIsmételten közösen lépnek fel az ukrán import ellen a közép-európai országok. Az ukrán mezőgazdasági termények vámmentessége korlátozásának szükségességéről egyeztettek az ukrán importtól szenvedő közép-európai tagállamok agrárminiszterei.
Szerző(k): Varga CsengeMegtiltotta az Ukrajnából érkező gabona feldolgozását és az ukrán gabonatermékek értékesítését Szlovákia. A rendeletet azt követően hozta a szlovák kormány, hogy a hatóságok súlyosan szennyezett tételeket foglaltak le, amelyek nem alkalmasak sem emberi, sem állati fogyasztásra.
Szerző(k): Nagy KristófA lengyel példát követnék a romániai gazdákat érzékenyen érintő ukrán gabonadömping ügyében a romániai szociáldemokraták, ami az ukrajnai import felfüggesztését jelentené. A lépéshez román-ukrán államközi megállapodás szükséges.
Szerző(k): Eisenkrammer Nóra