Ha vasárnap a munkaadók és munkavállalók képviselői nem egyeznek meg a 2019-től érvényes béremelésekről, a kormány előbbiek javaslatára hallgatva dönthet - írja a Népszava.
Szerző(k): Szász PéterSzerdán sem született döntés, megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) ülésén arról, hogy mennyi legyen a minimálbér és bérminimum jövőre, mivel a szakszervezetek ragaszkodtak a két számjegyű emeléshez, a munkáltatók az egy számjegyűhöz, a kormány pedig ismét passzív szemlélő volt. Erről számolt be a 24.hu-nak az ülésen részt vevő Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA garantált bérminimum jövőre eléri a 200 ezer forintot, míg a minimálbér 150 ezer forintra nőhet, erről a héten állapodhat meg a munkaadói és a munkavállalói oldal, egyezség hiányában pedig a kormány határozhat – értesült a kormánypárti Magyar Idők.
Szerző(k): Domokos ErikaA szociális partnerek nem tudtak megállapodni a 2019. január 1-jén hatályba lépő minimálbér és garantált bérminimum mértékében, elképzelhető, hogy jövő héten szerdán a kormány határoz a béremelésről - összegezték a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma (VKF) munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői a csütörtöki tárgyaláson történteket az MTI-nek.
Szerző(k): Domokos ErikaJelentős béremelést szeretne elérni a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF), 2019. január 1-jétől a minimálbért bruttó 190 ezer forintra, a garantált bérminimumot pedig bruttó 247 ezer forintra javasolják emelni - mondta Földiák András, a SZEF elnöke szerdán sajtótájékoztatón.
Szerző(k): K. Kiss GergelyEgyetért a munkaadói és munkavállalói képviseletek többsége abban, hogy az őszi bértárgyalásokon hosszú távú, legalább kétéves megállapodást kössenek – tudta meg a Magyar Idők. A minimálbér és a garantált bérminimum emelésének mértékéről viszont jelenősen eltér a két oldal véleménye.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA kormány által megkötött kétéves bérmegállapodás idén is és jövőre is két számjegyű béremelkedést ígért. Viszont még ezzel együtt is csak üldözzük a lengyeleket, a cseheket és a szlovákokat, sőt közelítenek a román bérek is. Mire számíthatunk idén?
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEgyre javulnak a foglalkoztatottsági mutatók, ám a dolgozók fele csupán a legkisebb kötelező bért vagy annál alig többet kap munkájáért. A dolgozók kétharmada az átlagbér alatt keres - írja a Népszava.
Szerző(k): K. Kiss Gergely