A feldolgozóipari teljesítmény némi romlása ellenére is minimálisan javult augusztusban az euróövezet gazdasági teljesítménye, ami a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet értelmezése szerint 0,4 százalékos harmadik negyedévi GDP-növekedési ütemet vetít előre.
Szerző(k): Szabó DánielMagyarország alapvetően egy bizánci jellegű gazdasági és politikai berendezkedés mellett döntött, ami a végleges leszakadást jelenti hazánk számára - vélekedett Róna Péter, az oxfordi egyetemen a Blackfriars Hall tanára a Népszavának adott interjújában. Szerinte egyetlen ilyen struktúra sem hozott felemelkedést.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMagyarország 7,6 milliárd euróval, hozzávetőleg 2400 milliárd forinttal kevesebb forrást kaphat az EU közös költségvetéséből 2021-2027 között, mint a mostani ciklusban, valamint 3,1 milliárd euróval, 1000 milliárd forinttal többet kellene befizetnie a kasszába, így az EU-pénzek nettó egyenlege közel 34 százalékkal, 21,3 milliárd euróra eshet - összesített 2018-as árakon a Portfolio.
Szerző(k): Domokos ErikaLondoni pénzügyi elemzők szerint a részletes aktivitási adatokra alapuló, kedden ismertetett első negyedévi térségi növekedési adatok azt mutatják, hogy a közép-európai gazdaságokat, köztük a magyar gazdaságot, az erőteljes hazai fogyasztás tartja lendületben, a külkereskedelem viszont most már visszahúzó tényezőként hat - írta az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaA jelek szerint az utolsó nagy jegybanki pénzpumpa irányítópultjánál is a lassú lekapcsoláson gondolkodnak. Erre utalhatnak a Bank of Japan részéről érkező legutóbbi jelzések. Ha ez megtörténik, akkor elapadhatnak a hatalmas tőzsdei és ingatlanáremelkedést okozó végső források.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA tavalyi év után idén is 3,8 százalékkal növekedhet a magyar gazdaság, jövőre azonban jelentős lassulásra kell felkészülni - olvasható az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) szerdán ismertetett prognózisában. Az EBRD 2019-es várakozása látványosan eltér a magyar kormány által a közelmúltban felvázolt, a konvergenciaprogram keretében az Európai Bizottságnak elküldött nagyon optimista forgatókönyvtől - hívta fel a figyelmet a Portfolio.
Szerző(k): Domokos ErikaLassult a gazdasági növekedés az Európai Unió egészében és az euróövezetben is az idei első negyedévben éves és havi összevetésben - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala (Eurostat) által szerdán kiadott jelentésből, amelyben az első becslés alapján készült adatokat ismertetik.
Szerző(k): Szepesi AnitaLondoni pénzügyi elemzők szerint valószínűleg továbbra is kiemelkedően gyors volt, de egyben tetőzhetett is a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok növekedési üteme az idei első negyedévben. A magyar gazdaság éves összevetésű növekedése a legfrissebb citybeli előrejelzés szerint elérhette az 5 százalékot - írta az MTI tudósítója.
Szerző(k): Domokos Erika