Részben eleget tesz kampányígéreteinek is az olasz kormány a szenátusban ma elfogadott 2023-as költségvetés keretein belül, de az energiakrízis enyhítésére bevezetett intézkedések finanszírozására is különítettek el pénzt.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennGiorgia Meloni olasz miniszterelnök egyelőre ugyan továbbra is lavírozik a piac és koalíciós partnereinek elvárásai között, egyre több jel utal azonban arra, hogy a miniszterelnök-helyettes Matteo Salvini befolyása növekszik. A következő hónapokban azonban egyre nagyobb kutyaszorítóba kerülhet a római kormány.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennJövőre már 5000 euró lesz Olaszországban az új készpénzfizetési plafon az eddigi 2000 euró helyett, erről határozott a frissen beiktatott kormány. Sokan attól tartanak, ez az árnyékgazdaság megerősödéséhez vezethet majd.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennGiorgia Meloni frissen kinevezett olasz miniszterelnökként arról beszélt az alsóházban, hogy az energiaválság miatt indokolt a rezsitámogatás bevezetése, így azonban egy időre félre kell tenniük a költségesebb kampányígéreteik megvalósítását. Kritizálta az Európai Központi Bank monetáris politikáját, azt azonban hangsúlyozta, Róma a továbbiakban is kiáll az Oroszországgal szemben hozott uniós szankciók mellett.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennAzonnal, további egyeztetések nélkül elfogadta a miniszterelnöki megbízatást Giorgia Meloni, az Olaszország Fivérei (FDI) elnöke az államfővel tartott újabb találkozón, a kormány szombat délelőtt tíz órakor teszi le esküt - közölte az elnöki palota főtitkára pénteken. Matteo Salvini miniszter és az egyik kormányfő-helyettes lesz.
Szerző(k): Domokos ErikaAz olasz hatóságokon múlik, lesz-e következménye annak, hogy az Európai Bizottság szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök megsértette az uniós szankciókat a Silvio Berlusconinak küldött vodkával. A miniszterelnökségre készülő Giorgia Meloni közleményben biztosította a piacokat arról, a kormányába csak azok kerülhetnek be, akik az EU álláspontját képviselik.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennGiorgia Meloni ismét azon gondolkodhat a kormányalakítási teendők mellett, hogyan biztosítsa a befektetőket arról, nem várható oroszbarát, euroszkeptikus fordulat Olaszországban a miniszterelnöksége alatt. Koalíciós partnere, Silvio Berlusconi ugyanis elmesélte, Vlagyimir Putyin "kedves levéllel" és vodkával köszöntötte a születésnapján.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennEgymásnak feszült Giorgia Meloni és Silvio Berlusconi, a háttérben valószínűleg a miniszterjelöltek kiválasztása húzódik. Jelen állás szerint a kulcsfontosságú gazdasági miniszteri pozíciót a Liga pártvezető-helyettese, Giancarlo Giorgetti lehet.
Szerző(k): Csernik-Varga Adrienn