Januárban tovább javultak az építőipari kilátások: az ágazat bizalmi indexe 3 ponttal emelkedett, ami 26 havi csúcsot jelent. A magasépítő cégek kilátásai enyhébben, a mélyépítőké számottevően váltak derűlátóbbá. Az értékesítési árak várható alakulására vonatkozó várakozások decemberben nagyot ugrottak - derül ki a GKI friss elemzéséből.
Szerző(k): EconomxNagyot, közel 20 százalékot csökkent tavaly az első 11 hónapban az építőipar teljesítménye, ám ez nagyjából megfelel a prognózisoknak - ebben egyetértenek a szakemberek, akik erre az évre már egyöntetűen növekedést várnak az ágazatban. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke ugyanakkor új kihívásokra is felhívta lapunk olvasóinak figyelmét.
Szerző(k): Szepesi AnitaA kőolaj világpiaci árának stabilizálódására és literenként 400 forint alatti magyarországi üzemanyagárakra számítanak az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők az idén.
Szerző(k): MTIA munkaerőhiányról szinte naponta jelennek meg cikkek a hazai sajtóban, jellemzően a béremelések indokaként. A GKI Gazdaságkutató Zrt. novemberi vállalati felmérésében megvizsgálta, mely cégeket sújtja elsősorban ez a probléma.
Szerző(k): EconomxA magyar gazdaság lényegében a szeptemberben jelzett pályán halad: az EU-támogatások apálya miatt a 2016-os GDP-növekedés 2 százalékra, a régióban az egyik legalacsonyabbra lassul. Majd dinamikája 2017-ben, az EU-transzferek kezdődő dagálya és a gyorsuló fogyasztás-bővülés hatására 3 százalék környékére emelkedik - írta legújabb prognózisában a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Szerző(k): EconomxAz MNB csütörtökön publikálja friss inflációs jelentését, ma pedig kiderülnek a főszámok. Ez már csak azért is hiánypótló lesz, mert a kormány a mai napig nem aktualizálta a 2017-es költségvetési terveket és inflációs prognózisát, holott már elfogadták a minimálbérek jelentős emelését is. Az MNB előrejelzése hagyományosan kitüntetett figyelmet élvez – bár a 2016-ra vonatkozó inflációs és bérprognózisukkal a jegybanki elemzők mellélőtték.
Szerző(k): Papp ZsoltDecemberben újra emelkedett a GKI konjunktúraindexe. Az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti várakozások kissé, a fogyasztóiak erőteljesebben emelkedtek, s ez utóbbiak ezzel tízéves csúcspontjukra jutottak (megközelítették 2006. áprilisi szintjüket). A GKI konjunktúraindexe immár mintegy három éve viszonylag szűk sávban hullámzik, most ennek a felső részén található.
Szerző(k): EconomxDecemberben is folytatódott a kedvező tendencia: az építőipari bizalmi index értéke 1 ponttal tovább nőtt, ami 15 havi csúcsot jelent. A magasépítő cégek kilátásai ugyan nem változtak, de a mélyépítőké kedvezőbbé váltak - derül ki a GKI decemberi felméréséből.
Szerző(k): Economx