Már több mint 3 millió 870 ezer ember kapta meg legalább az első oltását Magyarországon, így valószínűleg napokon belül meglesz a 4 millió beoltott, és érvénybe lépnek a védettségi igazolványhoz is kötött újabb lazítások. Az igazolványoknál komoly szigorra számíthatunk - derült ki a kormányinfón, amelyet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tartott meg.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJó eséllyel péntekre elérhető a kritikus 3,5 milliós beoltottsági szint, ennek megfelelően pénteken megjelenhet a rendelet, ami alapján szombaton már kinyithatnak az éttermek teraszai. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint idén 6000, jövőre 7000 milliárd forintot költ a kormány a gazdaság újraindítására.
Szerző(k): Rácz GergőSok a légzéstámogatásra szoruló gyerek, vagyis egyre több serdülő kerül lélegeztetőgépre, vagy non-invazív segítségre. Szakértők azt javasolják, hogy kezdjék el oltani a serdülőket is, a kormány a hatóságok döntésére vár.
Szerző(k): Szabó DánielVárhatóan 5-6 nap múlva már több mint 3 millió beoltott lesz Magyarországon, akkor lesznek új nyitási bejelentések. Április 19-én biztosan visszatér a rendes menetrend az iskolákban.
Szerző(k): Csernátony CsabaA Városliget zöldfelülete növekszik azzal a beruházással, amelyet a főpolgármester és helyettese sérelmezett a héten - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Karácsony Gergelynek és Kerpel-Fronius Gábornak írt, a Facebookon nyilvánosságra hozott levelében.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÁprilisban már lehet ebédelni egy étterem teraszán - mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy szombati online fogadóórán.
Szerző(k): Domokos LászlóA Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be, hogy húsvét után kezdődhetnek a lazítások.
Szerző(k): Szabó DánielA Miniszterelnökség nyilvánosan megtámadta a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) 45 milliárd forint keretösszegű gigantikus közbeszerzését - számolt be a Telex.hu.
Szerző(k): Domokos László