Minden nyugdíjas szeptember 30-ig 9 ezer forintot kap "rezsiutalvány" címén - jelentette be Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a mai kormányinfón. Ebből gáz- és villanyszámla fizethető, 2020. március végéig használható fel. Háromszor háromezer forintos lesz az utalvány, először Budapesten kezdik el kézbesíteni, majd vidéken kapják meg az idősek.
Szerző(k): Domokos LászlóA vidéki utak felújítására és a falusi közösségi szolgáltatások javítására 75-75 milliárd forint áll rendelkezésre a jövő évi költségvetésben, és a kormány szándéka szerint a következő években is hasonló összegeket biztosít erre a célra - mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Zala megyei Kiskutason.
Szerző(k): Szász PéterA Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely rendeletet hozott arról, hogy magasabb besorolást kaphatnak a fővárosi és a megyei kormányhivatalokban foglalkoztatott kormánytisztviselők, vagyis valamivel növekedhet a bérük - írja a Népszava.
Szerző(k): Szabó DánielÁtépíti a diszkont járatok be- és kiszállítására szolgáló bádogépületeket és a hozzájuk tartozó sétálós folyosórendszert a budapesti repülőtér üzemeltetője – mondta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón.
Szerző(k): Szász PéterA szennyvíziszap külföldről történő behozatalát a magyar hatóságok a jövőben nem fogják engedélyezni - közölte az MTI szerint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Domokos ErikaA jobboldaliak többsége megszavazta Ursula von der Leyent, a baloldaliak többsége elutasította, így a jobbközép és a jobboldal támogatásával lett az Európai Bizottság elnöke - mondta az MTI szerint Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sajtótájékoztatóján.
Szerző(k): Domokos ErikaEgy reggeli interjúban még európai szintű cégnek nevezte a Wizz Airt az alapító, Váradi József, ehhez képest a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely kancelláriaminiszter már arról beszélt, hogy fogyasztóvédelmi eljárást fog indítani a kormány a cég ellen, amiért az szerdán megint otthagyta az utasait.
Szerző(k): Szabó DánielElvben június 26-ig kellene magát azonosítania a bankjánál minden ügyfélnek, de még mindig jelentős ügyfélkör adós a bejelentéssel. A bankok terheltté válhatnak az utolsó napokban, ezért indokolt lehet a halasztás. A Bankszövetség kérné a lépést, a kormány pedig - ahogy azt Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte - hajlandó haladékot adni.
Szerző(k): Szabó Dániel