Az Igazságügyi Minisztérium is csatlakozott az infláció letörését és a tisztességes piaci versenyt segítő online árfigyelő adatbázis megvalósítását koordináló munkacsoporthoz. Varga Judit igazságügyi miniszter további célzott ellenőrzéseket ígért az árstoppal trükköző és egyes termékeket túlárazó kereskedők kiszűrése érdekében.
Szerző(k): Nagy KristófNem csupán az Egyesült Államokban, de az Európai Unióban, így Magyarországon is komoly versenyhatósági és jogalkotói lépések történtek és vannak folyamatban az úgynevezett gyilkos cégfelvásárlások ellen – mondta el a Napi.hu-nak Bassola Bálint versenyjogra specializálódott ügyvéd. Ennek keretében kiemelten foglalkoznak a Big Tech-kel, azaz a technológiai óriás cégekkel.
Szerző(k): Drávucz PéterA legegyszerűbb nyereményjáték a nem megfelelő tervezése, a feltételrendszerének óvatlan kialakítása következtében komoly gondot okozhat az adott cég vezetésének. Akár tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, sőt, akár a Btk.-ba ütköző, tiltott szerencsejáték tényállását is megvalósíthatják – mondta el a Napi.hu – nak az Ecovis Hungary Legal fogyasztóvédelmi szakértője.
Szerző(k): Drávucz PéterA fogyasztók számára is hozzáférhető online árfigyelő-rendszer felállításával mérsékelné a kormány és a Gazdasági Versenyhivatal az európai összevetésben rekord magas inflációt. A várhatóan júniusban induló rendszer elsőként az élelmiszerek árának összehasonlítására lesz alkalmas, később bővül. A hatóság szerint a transzparencia fokozza a piaci versenyt, segíti átlátható árazási politikát és elejét veszi a túlárazásnak.
Szerző(k): Nagy KristófA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feltárta, hogy négy vállalkozás kartellbe szerveződve próbálta elnyerni a BKV menetrendszerinti hajójáratainak üzemeltetését. Minden résztvevő beismerte a jogsértést, ezt figyelembe véve a GVH enyhítette a kiszabott bírságot.
Szerző(k): Horváth TiborEredményes éven van túl a GVH – erről Rigó Csaba Balázs, a versenyhivatal elnöke beszélt egy keddi háttérbeszélgetésen. Szerinte az inflációval a jelenlegi helyzetben nekik is foglalkozniuk kell, még ha ez nem is a dolguk.
Szerző(k): Károly GáborA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-el szemben. Hogy elkerülje a bírságot, a platform működtetője vállalta, hogy jóvátételi csomagot fizet, vagyis közel 100-150 ezer fogyasztóját kompenzálja anyagilag.
Szerző(k): Hercsel AdélVizsgálatakor talált bőven kivetnivalót abban a Gazdasági Versenyhivatal, ahogy az úgynevezett zöld termékeket gyártó és fogalmazó hazai cégek kommunikálnak a környezetbarátként hirdetett termékekről.
Szerző(k): Varga Csenge