Négy év után ugranak a budapesti taxis tarifák, követve az elmúlt évek béremeléseit és természetesen az üzemanyag árának megugrását, amelyet már nem sokáig tud kordában tartani a kormány hatósági árazása. A fix díjakat sok kritika éri, többek között a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is megszólalt az ügyben. Vannak azonban vitathatatlan előnyei is egy olyan piacon, mint a személyszállítás. Többek között ez is kiderül a Napi.hu videopodcastjából, amelynek vendége Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke.
Szerző(k): Szász PéterA Diófa Alapkezelő Zrt. által képviselt Főnix Magántőkealap a Kallos Holding Kft. részére nyújtott tőkebefektetés és a Kallos Holding Kft. által történő üzletrészvásárlás eredményeként közvetett egyedüli negatív irányítást szerez a Kallos Cosmetics Kft. és a JIN Kft. felett – tették közzé a cégek a GVH honlapján, amiről a 444.hu számolt be.
Szerző(k): Domokos ErikaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított a Venoruton Forte tabletta forgalmazójával szemben, amiért vélhetően a gyógyszerekre vonatkozó ágazati szabályokat megsértve reklámozta termékét.
Szerző(k): Domokos LászlóA Gazdasági Versenyhivatal végrehajtási tilalom megsértéséért 11,1 millió forint bírságot szabott ki az olasz Gi International s.r.l. (Gi) vállalkozásra.
Szerző(k): Domokos LászlóBírósági döntések nyomán a Gazdasági Versenyhivatal kénytelen volt jelentősen csökkenteni annak a bírságnak a nagyságát, amit számos bankra szabott ki a végtörlesztés körüli kartellezésük ügyében.
Szerző(k): Komócsin SándorA fogyasztók védelme érdekében május végétől több ponton szigorodik a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok szabályozása.
Szerző(k): Rácz GergőVizsgálatot indított a Szőnyeg galéria Kft.-vel szemben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mivel a budapesti cég reklámgyakorlata feltehetően több szempontból is tisztességtelenek minősülhet.
Szerző(k): Tér DiánaA budapesti taxik hatósági árainak tervezett, jelentős emelése helyett a verseny élénkítését javasolja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a főváros számára. A versenyhatóság több alternatívát felvázolt, amelyek hatékonyabban szolgálhatják a fogyasztói érdekeket.
Szerző(k): Domokos László