Nem lacafacázott a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2021-ben, az előző évinél csaknem 25 százalékkal több, számszerűen 51 versenyfelügyeleti eljárást indított, 124 vállalkozással szemben és 42 eljárás zárult le. Idén a fenntarthatóság lesz célkeresztben, érdemes lesz nem pusztítani a környezetet.
Szerző(k): Molnár CsabaHozzájárult az Európai Bizottság, hogy a Facebookot is üzemeltető Meta irányítást szerezzen a Kustomer, egy feltörekvő ügyfélkapcsolat-kezelő szoftvercég felett.
Szerző(k): Tér DiánaKét céggel és egy civil szervezettel szemben is eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH, mivel valószínűleg megtévesztik azokat, akik üdülési joguktól szeretnének megválni. A versenyhatóság minden, üdülési jogát értékesíteni kívánó fogyasztót kiemelt óvatosságra és odafigyelésre int.
Szerző(k): Tér DiánaÉrdemi átrendeződést vetítenek előre a GVH ágazati vizsgálódásának következtetései a Covid antigén gyorstesztek piacán. Miközben a gyógyszerek házhozszállításának lehetősége szűkült, a gyorsteszteket illetően a GVH több hozzáférési pontot javasol verseny élénkítése céljából. Számos, gyorstesztet forgalmazó webshop pedig fogyasztóvédelmi eljárásra, valamint egyéb hatósági intézkedésre számíthat, ami az érintett webshopok eltűnéséhez vezethetnek - írja elemzésében a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda PwC Legal.
Szerző(k): Szepesi AnitaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) szakemberei a magas árak mellett számos más problémát is feltártak a Covid gyorstesztek piacán, ezek orvoslására a GVH több, a versenyt serkentő javaslattal élt a társhatóságok, a jogalkotó és a piaci szereplők felé. Jöhet például a benzinkutas gyorsteszt-árusítás és árplafon is.
Szerző(k): Molnár CsabaEgyszerre öt italbeszerzést célzó eljárást indított az év elején a Gazdasági Versenyhivatal.
Szerző(k): Csernátony CsabaÉpítésben, élelmiszerben, autók és mobiltelefonok kereskedelmében is célzottan vizsgálódnak idén a hatóságok.
Szerző(k): Rácz GergőA nemzeti versenyhatóság 472 milliós bírságot rótt ki a Viagogo jegyértékesítő platform svájci üzemeltetőjére a fogyasztókat megtévesztő és pszichés nyomás alá helyező, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatai miatt.
Szerző(k): Molnár Csaba