A Facebook és a Booking.com határidőben, önként befizette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,2 milliárd, illetve 2,5 milliárd forintos bírságát, de mindkét cég a bíróságon vitatja a GVH döntését - mondta Rigó Csaba, a GVH elnöke a Növekedés.hu portálon.
Szerző(k): Szabó DánielA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ágazati vizsgálatot indít a műsorszolgáltatás és -terjesztés piacán - adta hírül a hivatal.
Szerző(k): Domokos LászlóA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 150 millió forint egyszeri megtakarítást, éves költségvetésének 6 százalékát utalja át a központi költségvetésbe, hogy hozzájáruljon a veszélyhelyzet gazdasági kárainak enyhítéséhez, és a magyar gazdaság újraindításához - nyilatkozta az MTI-nek a GVH elnöke, Rigó Csaba Balázs, aki arról is beszélt, hogy a hivatal az idén a tavalyinál több feladatot vállalt, kevesebb pénzből, takarékosabb gazdálkodással.
Szerző(k): Domokos ErikaKartellek elleni küzdelem, rekordméretű bírságok és a fogyasztók közvetlen kompenzációja - a GVH 2019. évi tevékenysége dióhéjban. Az Országgyűlés gazdasági bizottsága 2020. május 27-én elfogadta a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2019. évi tevékenységéről és a versenytörvény alkalmazásával összefüggő tapasztalatairól szóló beszámolót - közölte a hivatal.
Szerző(k): Szepesi AnitaIsmét gazdát cserél a Nyugati pályaudvar melletti Eiffel Tér Irodaház, a magyar SkyGreen Buildings Kft. továbbadja azt a német Allianz-csoportnak.
Szerző(k): Domokos ErikaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított az www.alza.hu-t működtető cégekkel szemben, mert úgy véli, hogy a weboldalon agresszív értékesítési módszert alkalmaznak, amellyel megsérthették a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát - adta hírül a GVH.
Szerző(k): Domokos ErikaA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2,5 milliárd forintos bírságot szabott ki a booking.com online szállásfoglaló portál üzemeltetőjére, egyúttal eltiltotta a holland vállalatot az agresszív értékesítési módszereinek folytatásától.
Szerző(k): Rácz GergőEgyre nagyobb figyelmet kapnak a gyermekeknek szóló reklámok Európában. Magyarországon a Gazdasági Versenyhivatal (GVH)is nagyon figyel erre, több eljárást is indítottak gyermekreklámok miatt, amelyek mind bírságolással zárultak. Mire kell odafigyelni a gyermekeknek szóló reklámoknál, mit vizsgál a GVH és milyen bírságokat szab ki - vette sorra a Deloitte Legal versenyjogi csoportjának ügyvédje, Miks Anna a GVH irodavezetőjével, Zenisek Andreával.
Szerző(k): Szepesi Anita