A Fővárosi Törvényszék hatályon kívül helyezte az OTP Bankra 281 millió forint bírság kiszabását megállapító, 2009. szeptember 24-én kelt GVH határozatot az úgynevezett bankközi jutalék (Multilateral Interchange Fee - MIF) ügyben, megváltoztatva ezzel az azt helyben hagyó elsőfokú bírósági ítéletet, egyben a Gazdasági Versenyhivatalt (GVH) új eljárás lefolytatására kötelezte március 9-én tartott, másodfokú, pert lezáró tárgyalásán kihirdetett ítéletében - tette közzé a bank a BÉT honlapján.
Szerző(k): Domokos LászlóA szolgáltató által kínált mobilinternetes adatjegyek hirdetésében félreérthetően tájékoztatta az ügyfeleit. Azt pedig elhallgatta, hogy nem egyszeri, hanem megújuló szolgáltatást árul. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért 15 millió forintos bírságot szabott ki a cégre.
Szerző(k): Szabó DánielA GVH jogsértőnek ítélte a Magyar Telekom Nyrt. összehasonlító reklámjait, mert azokban a társaság nem tárgyilagosan hasonlította össze saját és versenytársai 4G mobilinternet-hálózatát. Az „A Telekom 4G mobilinternetet választják a legtöbben. Bízd rá magad!” szlogenű kampánnyal elkövetett jogsértésért 35 millió forint bírságot szabott ki a GVH a Telekomra. A Magyar Telekom jelezte az MTI-nek, várhatóan bíróságon támadja meg a határozatot.
Szerző(k): Domokos LászlóJogsértő állítások miatt bírságolta meg a GVH a Medosan termékek és Reduline36 hirdetőit. A törvényileg kiszabható bírság maximumában állapították meg a pénzbüntetést. A cégek összesen 32 milliót fizethetnek.
Szerző(k): Domokos ErikaA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa megtagadta a szakhatósági hozzájárulást, így a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megtiltotta a Magyar RTL Televízió Zrt. és a Central Digitális Média Kft. közötti összefonódást - adta hírül a GVH.
Szerző(k): Szász PéterA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Light in the Barter LLC. Magyarországi Fióktelepe (LIB Magyarország) megtévesztette a fogyasztókat üdülési jogok eladásáról szóló ajánlatával, és megsértette a szakmai gondosság követelményét is. A jogsértésért 8,9 millió forint bírságot szabott ki a GVH.
Szerző(k): Domokos LászlóA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Standard Products and Solutions Kft. megalapozatlanul reklámozta egyes termékeit gyógyító hatásokkal, megtévesztette a fogyasztókat a termékek kedvezményes megvásárlásának lehetőségéről, valamint elhallgatta, hogy a fogyasztók a vállalkozás székhelyén vettek részt árubemutatón, így nem élhettek elállási jogukkal. A jogsértésekért a vállalkozásra 33,592 millió forint bírságot szabott ki a GVH, és egyúttal megtiltotta a jogsértő gyakorlatok folytatását.
Szerző(k): EconomxA Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa nem adott szakhatósági hozzájárulást a Magyar RTL Televízió Zrt. és a Central Digital Média Kft. Gazdasági Versenyhivatalhoz benyújtott összefonódási kérelméhez. Az egykori Sanoma romjain létrejött Centrál Médiacsoport és az RTL Magyarország üzletére a GVH mondja majd ki a végső szót.
Szerző(k): Index.hu, MTI