Összesen 21 orvosi műszergyártó beszélhetett össze - uniós pénzeket nyúlhattak le.
Szerző(k): EconomxA Magyar Bankszövetség kétszer kétszázmillió forintot már kifizetett abból a négymilliárd forintos bírságból, amelyet januárban rótt ki a szervezetre a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a BankAdat adatbázis miatt - írta a Magyar Idők.
Szerző(k): MTIA GVH szerint a Fressnapf-Hungária Állateledel és Felszerelés Nagy- és Kiskereskedelmi Kft. tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a 25 év szeretete egy helyen promóciójában, mert megsértette a szakmai gondosság követelményét a kommunikációs kampány tervezésekor, majd a fogyasztók számára indokolatlanul és hátrányosan változtatta meg a beváltási feltételeket. A jogsértésért 100 millió forint bírságot szabott ki a GVH, és több, a fogyasztókat érintő kompenzáció teljesítésére kötelezte a vállalkozást.
Szerző(k): EconomxA kartellgyanúba fulladt állami hulladékkezelés ügye az időközben végrehajtott változtatások ellenére sem változott semmit - mutat rá a 444.hu. A portál szerint hiába szüntették meg az OHÜ-t és hoztak létre egy még hatalmasabb szervezetet, a korábbi helyzeten semmit sem változtatott. Továbbra is azok a cégek nyerik a nagy pályázati pénzeket, amelyek ellen kartellgyanú miatt eljárást indított a GVH korábban.
Szerző(k): EconomxAz OTP Bankot 2013-ban 38 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal. A 2016. március 9-én tartott tárgyaláson azonban a Fővárosi Törvényszék súlyos eljárási szabálysértés miatt az első fokú ítéletet megváltoztatta, a GVH határozatát hatályon kívül helyezte és új eljárás lefolytatására kötelezte - közölte a bank a Portfolióval.
Szerző(k): portfolio.huA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte az ADG Apotheken-Dienstleistungsgesellschaft mbH (ADG) közvetlen, egyedüli irányításszerzését a Novodata Számítástechnikai Zrt. (Novodata) felett - közölte a hivatal.
Szerző(k): EconomxA Megapolis Media Vagyonkezelő Zrt. (Megapolis Zrt.) megvásárolta a CCA Vízió Kft.-t és a Double 6 Dominoes Kft.-t, a két cég megvásárlása miatt a Magapolis Zrt. kérelmére indult fúziós eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megszüntette - közölte a GVH.
Szerző(k): MTIA Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte mind az Építő- és épületkarbantartó Zrt., valamint a West Hungária Bau Építőipari Kft. közös, közvetlen irányításszerzését a Magyar Építő Zrt. felett, mind Szíjj László és Varga Károly közös, közvetlen irányításszerezését a Tief Terra Építőipari és Szolgáltató Kft. felett - jelentette be a hivatal.
Szerző(k): Economx