A Waberer's International Nyrt. 173,2 millió euró árbevételt ért el a második negyedévben, ami 15,5 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, nettó eredménye 2,5 millió euróra romlott a tavalyi 6,1 millió euró után - tette közzé a szállítmányozó társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Szerző(k): Domokos ErikaA Spar 78 millió eurót (mintegy 30,7 milliárd forintot) fektet be az idén Magyarországon a tavalyi 32 milliárd forintot követően - közölte az élelmiszerlánc az MTI-vel csütörtökön, miután Szigetszentmiklóson megnyitotta új üzletét.
Szerző(k): Domokos ErikaAz idei év első félévében 292 milliárd forint árbevételt realizált a gyógyszercég, ami több mint 23 százalékos emelkedésnek felel meg. Éves szinten Orbán Gábor szerint 10 százalékot nyereségre számítanak.
Szerző(k): Koncsek RitaKiugró termelési eredménnyel zárták 2021-et a dísznövénytermesztők, a dísznövénykertészetek árbevétele 14,8 milliárd forintra nőtt a 2020-as 11,5 milliárd forintról - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet statisztikai jelentéséből - adta hírül az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaKedvező árfolyamhatások támogatásával növelte bevételét és javította eredményét a memória-áramkörök magas keresletének köszönhetően a második negyedévben a dél-koreai SK Hynix chipgyártó konszern.
Szerző(k): Domokos ErikaA nagy befektetési bankok elemzői sorra vagdossák év végi céláraikat a vezető európai részvényindexekre, azonban még a pesszimista előrejelzések alapján is emelkedést várnak a második félévre. A legpesszimistábbak szerint 2008 óta nem látott pocsék évet zárhatnak az európai részvények.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásA Tesla amerikai elektromosjármű-gyártó adózott eredmény 2,3 milliárd dollárra nőtt a második negyedévben az egy évvel korábbi 1,1 milliárd dollárról. Az egy részvényre jutó eredmény 1,02 dollárról 1,95 dollárra emelkedett – áll a cég közleményében.
Szerző(k): Domokos ErikaAzok a vállalkozások, amelyek nem készítették el határidőre az előző évi beszámolójukat, a NAV pótlásra vonatkozó 30 napos haladékát követően már több százezer forintos bírságot kaphatnak. Újabb 30 napot követően pedig már az adószámot, majd a céget is törölhetik a cégjegyzékből.
Szerző(k): Domokos Erika