Profitfigyelmeztetést adott ki tegnap a KFC tulajdonosa, az amerikai Yum! Brands, ráadásul az is kiderült, hogy a céget nagy bajba keverő kínai csirkebotrány még a vártnál is erősebben lerontotta a cég eredményeit a tavalyi negyedik negyedben – a vállalat árfolyama nem meglepő módon 6 százalékot zuhant a kereskedés után.
Szerző(k): Kasnyik MártonSalátákkal és gyümölcstálakkal feljavított új menüinek, a megerősített marketingnek és éttermei felfrissített imázsának köszönhetően éves összehasonlításban 60 százalékkal, 48,2 millió dollárra növelte nettó nyereségét a Burger King Worldwide Inc. gyorsétteremlánc.
Szerző(k): Komócsin SándorA brit PizzaExpress Plc gyorsétteremlánc - amely Magyarországon a San Marzano éttermeket működteti - éves összehasonlításban 12 százalékkal emelkedő, 21,8 millió fontos első félévi EBITDA eredményről számolt be. Az itthon tavaly júniusban megjelent cég összesen 290 étterem és étkezde tulajdonosa világszerte, és elsősorban a nápolyi típusú pizzákról ismert. A pénteki 830 pennys záróárfolyam alapján a cég értéke 595 millió font (832 millió dollár).
Szerző(k): Bana Péter