91 éves korában elhunyt Neil Simon amerikai dráma- és forgatókönyvíró, a Broadway egyik leghíresebb szerzője.
Szerző(k): Domokos ErikaMeghalt Székhelyi József Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi igazgatója. A hírt a Bálint Ház Facebook-oldala közölte, majd utána többen is elkezdték búcsúztatni a Facebookon. A halálhírt a színész családjából is megerősítették - írja az Index.hu
Szerző(k): K. Kiss GergelyHosszan tartó, súlyos betegség után hétfőn elhunyt Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata (MNOÖ) elnöke - közölte a szervezet az MTI-vel.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaÉletének 85. esztendejében elhunyt Kelemen Endre, aki többek között a Családi kör című televízióműsor szerkesztője volt - írta a Bors.
Szerző(k): Szepesi AnitaA hét elején leszakadt híd több mint 30 ember halálát okozta, de csak 19 áldozat kért állami temetést. Szombaton őket búcsúztatták, az eseményen az MTI szerint több ezer ember vett részt.
Szerző(k): Szabó DánielAz ENSZ korábbi főtitkára és Nobel-békedíjasa 80 éves volt - közölte a róla elnevezett alapítvány.
Szerző(k): Szabó DánielElhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész - közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI-vel szombat délután.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaNyolcvankét éves korában elhunyt Fábián László olimpiai és négyszeres világbajnok kajakozó, edző, a sportág első magyar olimpiai aranyérmese - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika