Kiviteli tilalmat rendelhetnek el Németországban a fogyókúrázók körében óriási népszerűségnek örvendő Ozempic, Saxenda és Wegovy készítményekre, amelyekből több mint ezer hamisítvány is forgalomban van az ottani értékesítési láncban. A veszélyes utánzatok miatt már többen kórházba kerültek.
Szerző(k): Thurzó KatalinEgy gyógyszerfüggőnek és feleségének is írt receptet egy orvos, így összesen 1000 esetben jutottak hozzá erős nyugtatókhoz, de a rokonok is „kaptak” még 1000 receptet.
Szerző(k): EconomxA közismert, főként paracetamol tartalmú forróitalporok két összetevőjével lehet a bökkenő.
Szerző(k): Zádori BenceEgyes települések nem jutnak gyógyszerhez, így valamit tenni kellett.
Szerző(k): EconomxMinden hatodik nő és férfi érintett a meddősségben, tavaly 2100 baba született lombikprogram segítségével. Vesztergom Dóra egy egészségügyi konferencián azt mondta, foglalkozni kell a bioetikai kérdésekkel, és talán öt év múlva megduplázódhat a lombikbabák száma.
Szerző(k): Koncsek RitaMegemelte éves bevétel-előrejelzését az AstraZeneca (AZN.L) csütörtökön a rákgyógyszerei iránti erős keresletnek köszönhetően. A cég a harmadik negyedévi nyereségről és bevételről számolt be, amely meghaladta az elemzői várakozásokat.
Szerző(k): EconomxAz idei harmadik negyedévében 13,4 százalékkal csökkent a Richter árbevétele. Az idei várakozásokkal kapcsolatban Orbán Gábor elmondta: az árbevétel meg fogja közelíteni a kétmilliárd eurót. Üzemi eredményben 570 millió euró érhetnek el, de a forint erősödése miatt ez egy kicsit csökkenhet is.
Szerző(k): Koncsek RitaA KSH legfrissebb adatai szerint továbbra sem talál magára a boltok forgalma: az idei évben eddig közel tizedével alacsonyabb az értékesítés volumene, mint egy évvel korábban. A legnagyobb visszaesést a benzinkutak szenvedik el.
Szerző(k): Károly Gábor