A fejlesztés keretében új gyártósort építettek előretöltött steril fecskendők előállítására, így másfélszeresére nő az eddigi kapacitás, ezáltal többen férhetnek majd hozzá az életmentő véralvadásgátló készítményekhez.
Szerző(k): Horváth TiborNagyok a várakozások a dán Novo Nordisk gyógyszercég esetében: az elhízás elleni és cukorbetegség kezelésére alkalmas gyógyszerek nem csak a fogyasztók, de a befektetők fantáziáját is felkeltették. Pénteken a cég értéke rövid időre meghaladta a Louis Vuittonét, és Európa legértékesebb cége lett.
Szerző(k): Fellegi TamásGyógyszert, ételt, félvezetőket is fognak az űrben gyártani, és a tervek szerint minden hatékonyabb lesz annál, amit a Földön gyártanak.
Szerző(k): Kreivich OrsolyaRendkívüli a gyógyszeriparra kivetett adó mértéke, mondta Orbán Gábor, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója a cég első félévi adatait elemezve. Bogsch Erik szerint ezt az összeget költhették volna kutatás-fejlesztésre is. A gyógyszercég szerint Magyarország az egyik legkedvezőtlenebb adózási környezet lett a gyógyszeripar számára.
Szerző(k): Koncsek RitaHarmincévnyi folyamatos emelkedés után csökkentek a K+F ráfordítások, ötödével bezuhant a kutatóhelyek száma, és 4,5 százalékkal esett a tudósok száma is, ez derül a KSH tavalyi évet összefoglaló adatsorából.
Szerző(k): Koncsek RitaÉvtizedek óta óriási viták övezik az állatkísérleteket, az egyik oldal szerint teljesen feleslegesek, a másik oldal szerint szükségesek az emberek gyógyításához. A Napi.hu a hazai állatvédelmi jog egyik szakértőjét kereste meg.
Szerző(k): Drávucz PéterSzigorodó szabályokra és szélesebb jogkörű versenyhatóságra kell készülnie a gyógyszeriparnak.
Szerző(k): Varga CsengeTavaly 341,5 tonna gyógyszerhulladékot gyűjtött össze a Recyclomed Nonprofit Kft., közölte a Napi.hu-val Miklósi András, a cég ügyvezetője. Országszerte négyezer gyűjtődobozba dobhatja ki a lakosság a lejárt szavatosságú vagy fel nem használt gyógyszereket. Tavaly csak vényköteles gyógyszerért hatszázmilliárd forintot hagytunk a patikákban.
Szerző(k): Koncsek Rita