Már épül Európa új luxus fürdőparadicsoma, amely a tervek szerint a megnyitástól számított öt éven belül Európa egyes számú vízi élményparkja, egyben látványossága lesz. És ha minden igaz, nekünk magyaroknak, akik a hazai fürdők árain szocializálódtunk, az új brit vízipark nem is lesz olyan drága.
Szerző(k): Hercsel AdélAmennyiben minden a tervek szerint halad, az idei szezon kezdetére révbe érhet az ország legdrágább fürdőfejlesztése.
Szerző(k): Hercsel AdélA rezidenseken túl most már kórházi orvosokat is toboroznak Győr-Moson-Sopronban az új háziorvosi ügyeletbe. A formabontó megoldási javaslat azok után született a létszámhiány megoldására, hogy a háziorvosok az országos kamarai tiltakozáshoz csatlakozva egyelőre nem írják alá az új ügyeleti szerződésüket.
Szerző(k): EconomxPéldátlan lépésre szánta rá magát a Győri Úszó SE, ahol nem Jakabos Zsuzsa az egyetlen, aki anyagi áldozatokat hozott azért, hogy a klub a rezsiválság közepette is tovább működhessen. A versenyzők jelenleg alig jutnak a félig bezárt győri uszodában szabad vízfelülethez.
Szerző(k): Hercsel AdélAz Audi Hungaria tárgyaló delegációja úgy értékelte, hogy a munkavállalók által megfogalmazott igények „rendkívül magasak”. Ettől függetlenül a cég vezetése azonnal elkezdte a szakszervezeti javaslatcsomag vizsgálatát, és vannak elképzelései a béremelésre, illetve az infláció lekövetésére.
Szerző(k): Hercsel AdélA külső tényezők és a globális gazdaság nehézségei ellenére eredményes évet zárt 2022-ben az idén 30 éves Audi Hungária. A győri, közel 12 ezer munkavállalót foglalkoztató Audi Hungária a fenntarthatóság és a digitalizáció és az elektromobilitás területén erősít 2023-ban.
Szerző(k): EconomxÁtszakította egy híd korlátját egy helyközi autóbusz kedden Győr belvárosában, egy ember megsérült - közölte a rendőrség a police.hu-n.
Szerző(k): EconomxMegépülhet az első, kamionok kiszolgálására is alkalmas hidrogén töltőpont is, ehhez azonban el kell nyerni a támogatást a CEF-keretből. Erről az Európai Bizottság és a tagállamok képviselői döntenek.
Szerző(k): Vámosi Ágoston