Szakmai párbeszédre hívják az önkormányzatokat, a helyi problémákat kívánják beazonosítani.
Szerző(k): Hegedűs SzabolcsA hazai tárolókban felhalmozott földgáz a 2022-es éves lakossági fogyasztás 109,5 százaléka.
Szerző(k): EconomxA nukleáris fűtőelem rendelkezésre állásában nem lát problémát Aszódi Attila, a Budapesti Műszaki Egyetem tanszékvezetője, mert a fűtőelem tárolható, míg gázból a nagy hazai tárolókapacitások ellenére is folyamatos behozatalra szorulunk.
Szerző(k): EconomxJelentős mértékű árcsökkentést jelentett be Németország nyugati részének egyik legnagyobb városi közműszolgáltatója, a több százezer ügyfelet kiszolgáló Entega.
Szerző(k): EconomxErősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken. A BUX értéke alig változott nyitáskor.
Szerző(k): EconomxAz Equilor Befektetési Zrt. sajtó háttérbeszélgetés keretében ismertette főbb gazdasági és piaci előrejelzését. A tavalyihoz képest a szakemberek lényegesen jobb befektetési lehetőséget látnak.
Szerző(k): Fellegi TamásOroszország fizetési mérlegében rekord többlet keletkezett tavaly az import visszaesése valamint a magas olaj-, és gázárak miatt, éven belül azonban erős trendforduló bontakozott ki. Az idei kilátások jóval szerényebbek.
Szerző(k): Fellegi TamásA szokásosnál enyhébb időjárás betett a városi távhőcégeknek: megbüntetik őket a lekötött, ám fel nem használt gáz miatt. Akadt viszont amelyik egyelőre megúszta. Az MVM szerint ősszel több távhőszolgáltatónak is felajánlották, hogy módosíthatnak a lekötött földgázmennyiségen.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs