A miniszterelnök közel két hónap kihagyás után nyilatkozott újra a Kossuth Rádióban. Orbán Viktor szerint a nemzeti konzultáción fontos, hogy az emberek kifejtsék a véleményüket Már az orosz gázra kivetett szankciók felvetése drágulást okoz, és a spekulánsok is drágulást okoznak a kormányfő szerint. A nyugdíjasoknak támogatást ígért, lesz 13. havi nyugdíj és nyugdíjprémium is.
Szerző(k): Szabó DánielKedvezőtlen befektetői hangulatban 1,8 százalékos csökkenéssel zárt a budapesti tőzsde részvényindexe. A vezető nyugat-európai tőzsdék 1,5 százalékot meghaladó gyengüléssel fejezték be a csütörtöki kereskedést. Az európai gázár csökkent, mint ahogy a Brent olajfajta ára is.
Szerző(k): Domokos ErikaEgyes sajtóhírekkel ellentétben az MVM számlázási rendje nem változott, a számlázás időpontja visszakerül a megszokott időpontra - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. csütörtökön az MTI-vel. A lakossági gázfogyasztóknak elég a hónap 15-éig fizetniük.
Szerző(k): Domokos ErikaOktóber elsejétől ismét emelkedik a lakossági gázár, folytatódik a kormányzati rezsiemelés. A Demokratikus Koalíció (DK) árnyékkormánya öt intézkedéssel vetne véget a rezsipániknak - közölte az ellenzéki párt. Egyebek mellett áfacsökkentést, a hatósági áras fogyasztási mennyiség emelését és szociális alapú támogatási rendszert javasolnak.
Szerző(k): Domokos ErikaAz Európai Unió országai pénteken egy sürgősségi intézkedéscsomagot készülnek jóváhagyni, amely többek között az energiaipari vállalatokra kivetett váratlan nyereségadót tartalmaz, egy olyan találkozón, amelyen az államok a gázárak felső határának meghatározásáról is vitatkoznak. Eközben bár az Északi Áramlat vezetékek a robbanások miatt leálltak, az Ukrajnán keresztüli tranzit leállásával fenyeget a Gazprom, a holland gáztőzsdén esnek az árfolyamok.
Szerző(k): Szabó DánielA hivatalosan 11:30-kor kezdődő kormányinfón biztosan szóba kerül, hogy mi lesz a helyzet a magyar gázellátással, ha a Gazprom beváltja szerdai fenyegetését és elzárja az ukrajnai gáztranzitot egy elszámolási vita miatt. Ugyan Magyarország a Török Áramlat balkáni leágazásán, Szerbián keresztül importál már nagy mennyiségben földgázt, de az Ausztria felőli betáplálási ponton keresztül Ukrajnán át érkező gázt is vásárol, amelyet Szlovákiánál léptetnek be a nagykaposi interkonnektornál.
Szerző(k): Szabó DánielA GKI 4,5 százalékra emelte 2022. évi növekedési előrejelzését, miközben 2023-ra már nem 2,7 százalékos növekedést, hanem 3,5 százalék körüli visszaesést jelez előre. A felülvizsgálatot az egyre veszélyesebb világpolitikai és világgazdasági helyzet és az évközi, 2023-ra is kiható, már meghozott és várható megszorítások indokolják. A fogyasztás is visszaeshet jövőre.
Szerző(k): Vámosi ÁgostonMegnövelték egy spanyol-francia gázvezeték kapacitását, és szükség esetén azonnal használható - közölte csütörtökön a spanyol energiaügyi miniszter. Az EU nyugati növelt gázellátása enyhítheti a gázpiaci válságot. Miközben Algéria is 20 százalékkal növelte az uniós exportját.
Szerző(k): Szabó Dániel