A személyautókra vonatkozó adórendszer "összefésülését" sürgette sajtónyilatkozatában a gépjármű-kereskedők szövetségének elnöke, ami szerinte segíthetne abban, hogy jobb használt autók kerüljenek a magyar utakra.
Szerző(k): Komócsin SándorMódosította 2018. évre vonatkozó piaci előrejelzését a piaci folyamatok alapján a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), a januárban közölt 125 ezerhez képest 142 ezer új személyautót helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterMár 11 éve emelkedik a hazai autópark átlagéletkora: a kutatási adatok alapján az autópark átlagos életkora 2018 első negyedévében 13,9 év, ami 0,7 évvel magasabb a két évvel ezelőtt mértnél - derül ki a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézetnek a Robert Bosch Kft. megbízásából készített kutatásból. Az autóval rendelkezők aránya 2018-ban elérte eddigi maximumát, a háztartások 46 százalékában van autó.
Szerző(k): K. Kiss GergelyGyorsan csökken a dízelautók népszerűsége Európában, a második negyedévben 300 ezerrel, azaz 15,7 százalékkal kevesebb gázolajjal hajtott új személygépkocsit helyeztek üzembe a kontinensen, mint egy évvel korábban, a jelenség Magyarországot is elérte, 5 százalékkal visszaesett a dízelautók eladása - áll a Világgazdaság pénteki számában.
Szerző(k): K. Kiss GergelyJelentősen, 45 százalékkal 12 931 darabra emelkedett augusztusban a forgalomba helyezett új autók száma az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon - derül ki a carinfo.hu összesítéséből.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz Audi Q3 második generációjának első modellje ma gördült le a gyártósorról az Audi Hungariánál. Ez az első Győrben készült prémium kompakt városi terepjáró. Az Audi négy motorizáltsági változatban szállítja az új Q3-at, három benzines és egy dízel verzióban, kombinálva elsőkerék- vagy quattro-meghajtással.
Szerző(k): K. Kiss GergelyTavaly is folytatódott a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) piac korábbi évekre jellemző növekedése, az MNB adatai szerint 2017-ben 151,34 milliárd forint díjbevételt értek el a biztosítók, ez 15,66 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - idézi a Világgazdaság cikkét az MTI.
Szerző(k): Szepesi AnitaAngela Merkel német kancellár kész tárgyalni az importált személyautókra kivetett vámok csökkentéséről az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti kereskedelmi konfliktus enyhítésének érdekében, de azzal a feltétellel, hogy minden érintett ország vegyen részt az egyeztetésekben.
Szerző(k): K. Kiss Gergely