hadsereg

02.
06.
18:55
Halálos összetűzés történt Afganisztán és Pakisztán határánál

Halálos összetűzés történt Afganisztán és Pakisztán határánál

Afganisztán belsejéből tüzelő fegyveresek legalább öt pakisztáni katonát öltek meg vasárnap egy határállomáson az északnyugati Kurram körzetben - közölte a pakisztáni hadsereg, ez volt a második ilyen támadás azóta, hogy tálib fegyveresek augusztusban elfoglalták Kabult.

Szerző(k): Rácz Gergő
02.
06.
12:16
Oroszország két nap alatt Kijev ostromába kezdhet, további 12 óra alatt a magyar határig nyomulhatnak

Oroszország két nap alatt Kijev ostromába kezdhet, további 12 óra alatt a magyar határig nyomulhatnak

Az orosz hadsereg által az elmúlt időszakban végrehajtott katonai csapatösszevonás elegendő ahhoz, hogy mindössze 48 óra alatt egészen Kijevig nyomuljanak be a katonáik. Akár 50 ezer civil áldozata is lehet a műveletnek amerikai jelentések szerint, miközben 5 millió menekült indulhat el Európa más országai, így Magyarország felé. Ha folytatják az inváziót, 12 óra elég lehet, hogy a magyar határig vonuljon az orosz hadsereg.

Szerző(k): Szabó Dániel
02.
02.
22:05
Erőt demonstrál az USA: több ezer katona jön Európába

Erőt demonstrál az USA: több ezer katona jön Európába

Joe Biden amerikai elnök arra utasította az Egyesült Államok védelmi minisztériumát (Pentagon), hogy több mint 3000 amerikai katonát helyezzen át az európai szövetségesek védelmének megerősítése érdekében - számolt be szerdán, kormánytisztviselőktől származó információkra hivatkozva az amerikai sajtó.

Szerző(k): Szász Péter
02.
01.
15:20
A németek csak akkor küldenek fegyvereket, ha az oroszok már a spájzban lesznek

A németek csak akkor küldenek fegyvereket, ha az oroszok már a spájzban lesznek

Míg más országokból tankromboló és légvédelmi rakétavetőket küldenek az ukrán frontra, addig a világ egyik legnagyobb fegyvergyárosa, Németország továbbra sem hajlandó érdemben támogatni az országot. Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, hogy tétlenségük mennyiben magyarázható gazdasági érdekeikkel.

Szerző(k): Sasvári Marcell
01.
30.
15:07
Ukrán konfliktus: nem hívnak be több NATO-katonát Benkő Tibor szerint

Ukrán konfliktus: nem hívnak be több NATO-katonát Benkő Tibor szerint

A béke megőrzése érdekében a párbeszéd a megoldás az orosz-ukrán feszültség enyhítésére, Magyarország érdeke is ez - nyilatkozta a honvédelmi miniszter a honvedelem.hu portálnak, egyúttal cáfolva azokat a sajtóban megjelent értesüléseket, amelyek szerint ezer NATO-katona érkezne és állomásozna majd tartósan Magyarországon.

Szerző(k): K. Kiss Gergely
01.
30.
12:27
Stoltenberg: a NATO nem telepít harcoló alakulatokat Ukrajnába

Stoltenberg: a NATO nem telepít harcoló alakulatokat Ukrajnába

Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi magazinműsorában, hogy a NATO-erők Ukrajnában közvetlen fegyveres konfrontációba kerülhetnek-e az orosz hadsereggel.

Szerző(k): Domokos Erika
01.
30.
11:34
Nagy-Britannia csapatokat küldhet Kelet-Európába

Nagy-Britannia csapatokat küldhet Kelet-Európába

Nagy-Britannia fontolóra vette katonai jelenlétének komoly mértékű növelését az európai kontinensen, mindenekelőtt Kelet-Európában - közölte vasárnap a Downing Street. Boris Johnson elrendelte, hogy a brit fegyveres erők készüljenek fel alakulatok kivezénylésére Európa egész területére már a jövő héttől. A brit védelmi miniszter felkeresi Magyarországot, Szlovéniát és Horvátországot.

Szerző(k): Domokos Erika
01.
29.
21:39
Szedett-vedett önkéntes hadtestek szerveződnek Ukrajnában

Szedett-vedett önkéntes hadtestek szerveződnek Ukrajnában

Az ukrán határ közelében állomásozó mintegy 120 000 orosz katona fenyegetésétől tartva Kijev idén új területvédelmi erőt hozott létre, amelyet akár 130 000 fős hadtestté kíván bővíteni. Rengeteg önkéntes csatlakozik a tartalékos erőkhöz.

Szerző(k): Szabó Dániel
01.
28.
19:41
Figyelmeztető videót terjeszt az USA kijevi nagykövetsége

Figyelmeztető videót terjeszt az USA kijevi nagykövetsége

Az USA kijevi nagykövetsége figyelmeztető videót terjeszt az orosz propagandagépezet beindításáról. Az ukránok eddig túlzásnak érezték az óvatosságot, de ez változni látszik.

Szerző(k): Sasvári Marcell