A május végi baleset utáni keresés, mentés és kiemelési munkálatok sok pénzbe kerültek a Belügyminisztériumnak.
Szerző(k): Szabó DánielA kedvezőtlen időjárás miatt a tervezettnél később érkezett meg New Yorkba Greta Thunberg klímavédelmi aktivista.
Szerző(k): Domokos LászlóA VI. és VII. kerületi ügyészség indítványozta a nyomozási bírónál, hogy további három hónappal - november 30-ig - hosszabbítsa meg Jurij C.-nek a Viking Sigyn kapitányának letartóztatását - adta hírül a hatóság.
Szerző(k): Szász PéterA Törökország déli részén található Mersinbe tart az Adrian Darya-1 (korábban Grace-1) nevű iráni tartályhajó, amelynek kihajózási tilalmát Gibraltár az Egyesült Államok tiltakozása ellenére néhány nappal korábban feloldotta – írta az AP amerikai hírügynökség szombaton.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaEddig már nyolc olyan holttest került elő a Dunából a Hableány áldozatai után kutatva, akiket nem a hajóbalesettel összefüggésben kerestek - mondta Csécsi Soma, a a BRFK szóvivője a 24.hu-nak.
Szerző(k): Domokos LászlóEllen a neve a svájci gyártmányú e-hajónak, ami ultrahosszú útra is elmehet egy töltéssel és 200 utassal is.
Szerző(k): Szabó M. IstvánA 21 tóparti önkormányzat többségi tulajdonában lévő Balatoni Hajózási Zrt.-t (Bahart) hamarosan visszaállamosítják, mivel a magyar állam valamivel több mint 75 százalékos tulajdoni hányadot szerezhet a cégben, tőkeemeléssel a társaság augusztus 27-i rendkívüli közgyűlésén - adta hírül a Hirbalaton.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóJelentősen romlott az 1912 óta az Atlanti-óceán mélyén nyugvó Titanic állapota. Az első útján egy jéghegynek ütközött és elsüllyedt luxushajó maradványait 14 év után először kereste fel augusztus elején egy expedíció, amely nagyfelbontású (4K) képeket készített a roncsról.
Szerző(k): Domokos Erika