hivatal

11.
03.
17:18
Új kötelezettséget írnak elő a középületekre

Új kötelezettséget írnak elő a középületekre

A közintézmények által üzemeltetett épületekre ötévente energiamegtakarítási intézkedési tervet kell készíteni, a nagyvállalatok energia auditja továbbra is négyévente kötelező, viszont ezután kötelezően regisztrálniuk kell magukat, ami százezer forintjukba kerül - egyebek mellett ezt tartalmazza a Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter által jegyzett törvényjavaslat, amely a napokban került a parlament elé.

Szerző(k): Németh Géza
10.
28.
21:54
Állami hivatal vezetőit mentették fel

Állami hivatal vezetőit mentették fel

Azonnali hatállyal felmentette a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnökét, Gyuricza Csabát, valamint elnökhelyettesét, Dragovácz Nikolettát a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Lázár János - adta hírül a Miniszterelnökség.

Szerző(k): MTI
10.
13.
10:35
Közműszámlák: bekeményít a hivatal

Közműszámlák: bekeményít a hivatal

A földgáz, valamint a villamos energia egyetemes szolgáltatók 30 napon belül vizsgálják felül a számlaküldési gyakorlatukat és szükség esetén módosítsák úgy, hogy a fogyasztóknak a jogszabály szerinti legalább 8 nap álljon rendelkezésükre a számlák rendezésére - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) csütörtökön az MTI-vel.

Szerző(k): MTI
10.
13.
09:01
Családi csődvédelem: minden egyszerűbb lesz

Családi csődvédelem: minden egyszerűbb lesz

Egyszerűbbé válhat a családi csődvédelem ügyintézése, a tervek szerint a kitöltendő űrlapot is egyszerűsítik - mondta a KDNP frakcióvezetője az M1 csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Szerző(k): MTI
07.
08.
14:44
Elképesztő számokat közölt Semjén Zsolt

Elképesztő számokat közölt Semjén Zsolt

Az elmúlt hat évben több mint 850 ezren éltek a kedvezményes honosítás lehetőségével vagy kaptak állampolgársági megállapítást - közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nyári táborában tartott sajtótájékoztatón.

Szerző(k): MTI
06.
30.
07:54
Fontos változások jönnek július 1-től

Fontos változások jönnek július 1-től

Az elektronikus aláírás is érvényes, bizonyító erejű, és az unió egész területén elfogadott lesz a július elsején hatályba lépő új szabályozás szerint. Emellett az adózásban is lesz jó néhány változás.

Szerző(k): MTI-Eco, Economx
06.
27.
09:11
Korrupt hivatalnokot fogtak - százezerért már adatot lopott

Korrupt hivatalnokot fogtak - százezerért már adatot lopott

Hivatali vesztegetés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség az egyik megyei járási hivatal osztályvezetőjét, aki pénzért cserébe adatokat szolgáltatott ki a földhivatali nyilvántartásból - tájékoztatta a főügyészség vezetője hétfőn az MTI-t.

Szerző(k): MTI
06.
14.
15:27
A csapos közbeszól - átíratnák a közműadót

A csapos közbeszól - átíratnák a közműadót

Módosíttatná a közművek vezetékadójának számítási alapját a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH): a közműrendszer hossza helyett az ellátott települések lélekszámát vennék figyelembe az adó meghatározásánál.

Szerző(k): MTI
06.
14.
07:45
Igen fontos listát tett közzé az állam

Igen fontos listát tett közzé az állam

Megjelent a kormány határozata a központi hivatalok és minisztériumi háttérintézmények átalakításáról, amely több mint ötven szervezetet érint. Az intézmények döntő többsége várhatóan jogutódlással megszűnik.

Szerző(k): MTI