Az eddig meghozott intézkedések következményeként a központi költségvetés 2922,2 milliárd forintos hiánnyal zárt október végén. A gazdasági kormányzat szerint minden támogatásra biztosított a keret, miközben visszaestek a központi bevételek.
Szerző(k): Rácz GergőLengyelország a téli csúcsfogyasztás előtt szénhiánnyal került szembe, amit csak úgy tudnak enyhíteni, hogy Oroszországból importálnak energiahordozót. Egy szakértő szerint a világon a szén ritka, keresett árucikké vált.
Szerző(k): Komócsin SándorA nemzetközi konténerhajózást mesterségesen szűkített kapacitások és mesterségesen magasan tartott fuvardíj szintek jellemzik, amelyeknek közgazdasági alapja nincsen. A pandémia kitörését követően a logisztikai láncok sérülése inflációs hisztériát generált a globális kereskedelemben, ennek folyományaként sokkal könnyebb lett bármiféle áremelkedést elfogadtatni a fogyasztókkal. A helyzet haszonélvezői nemcsak a hajózási társaságok, hanem gyakorta a kereskedelmi cégek is, hiszen a logisztikai költségek emelkedése sok esetben hamisan épül be a végfogyasztói árakba - állítja Szalma Botond, a Mahart egykori vezérigazgatója.
Szerző(k): K. Kiss GergelyAz elmúlt napokban tíz-hússzorosára nőtt a lakossági kereslet az AdBlue iránt, és elindult egy tömeges, részben nyerészkedési célú felvásárlás, amely felborította a magyar piacot, és időszakos hiányt okozott - idézi az atv.hu a Molt.
Szerző(k): Szász PéterTöbb tényező hatására, de nagyrész a Gazprom európai gáztározói feltöltésének a hírére, valamint a növekvő norvég szállításoknak köszönhetően lényegesen csökkent a földgáz ára csütörtökön az európai piacokon - írta meg az MTI.
Szerző(k): Szabó M. IstvánCikk-cakkosnak ígérkezik az idei hosszú karácsonyi szezon, ami a fekete péntekhez köthető többhetes akciózással kezdődik és várhatóan a januári leárazásokkal végződik majd. Érdemes a pénzt beosztani.
Szerző(k): Komócsin SándorAz Európai Autógyártók Szövetsége szerint az Európai Uniónak és a kontinens kormányainak minél előbb teljesíteniük kellene azt az ígéretüket, hogy megteremtik az önálló európai mikrochipgyártást, mégpedig a modern autók igényeihez igazodva.
Szerző(k): Komócsin SándorSomogy megyében súlyos hiány alakult ki a korszerűbb dízelmotorok nélkülözhetetlen adalékanyagából, az AdBlue-ból, ami nem csupán a személyautóknál okoz gondod, hanem a teherautók és a mezőgazdasági gépek egy részénél is.
Szerző(k): Komócsin Sándor