Hétfő hajnalig az utcán maradtak a tüntetők Hongkongban az új kiadatási törvény visszavonását követelve. A szervezők szerint kétmillió, de a visszafogottabb becslések szerint is több százezer ember vett részt a demonstráción, amely a városállam történetének legnagyobbja volt - számolt be az Euronews.
Szerző(k): Domokos ErikaVasárnap ismét sokezer ember ment utcákra Hongkongban, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy a városállam vezetése elfogadja a kiadatási törvényt, amely lehetővé tenné gyanúsítottak kiadását Kínának - írja a 444.hu.
Szerző(k): Szász PéterA hongkongi főminiszter, Carrie Lam szombaton azonnali hatállyal elnapolta annak a törvénynek bevezetését, amely lehetővé tette volna bárki kiadatását a szárazföldi kínai hatóságoknak. A törvényjavaslat miatt korábban egymilliós tüntetéseket is tartottak a szigettartományban, némelyek erőszakos összecsapásokká fajultak a rendőrökkel.
Szerző(k): Szabó DánielEzrek vonultak utcára Hongkongban ismét, és megbénították a forgalmat a törvényhozó testület épülete körül, sikeresen megakadályozva, hogy megtarthassák a szerdára tervezett ülést, amelyen az új kiadatási törvénytervezetről tárgyaltak volna a törvényhozók. A demonstráció végül a tüntetők és a rendőrség összecsapáshoz vezetett - írta a South China Morning Post (SCMP) hongkongi lap szerdán.
Szerző(k): Szepesi AnitaTízezrek vonultak vasárnap Hongkong utcáira az ellen a törvényjavaslat ellen tüntetni, amely lehetővé tenné, hogy Hongkong kiadjon szökevényeket Kínának. A javaslat ellenzői megkérdőjelezik a kínai bírósági rendszer tisztességét és átláthatóságát.
Szerző(k): Domokos ErikaA brexit körüli bizonytalanságnak is köszönhetően egy felmérés szerint már nem Londont, hanem New Yorkot tekintik a világ pénzügyi központjának. Néhány év múlva már labdába se rúghat.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásAz Alibaba-csoport jelentős részvénykibocsátásra készül a hongkongi tőzsdén, miután 2014-ben bevezette papírjait a New York-i börzére is - írta az MTI.
Szerző(k): Domokos ErikaVerekedés volt a hongkongi parlamentben az ellenzéki demokrata és a kormánypárti képviselők között szombaton, legkevesebb négyen megsérültek - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó Dániel