A nagy számban átutazni akaró migránsok és menedékkérők kezelésénél találta a legnagyobb emberi jogi problémát Magyarország vonatkozásában az Egyesült Államok külügyminisztériuma az emberi jogok világszintű helyzetét vizsgáló, 2015-re vonatkozó éves jelentése szerint.
Szerző(k): MTIAz ENSZ Biztonsági Tanácsának kellene kezébe vennie a szíriai válság megoldását, ami egyben véget vethetne az európai bevándorlási hullámnak, valahogy úgy, ahogy az iráni atomprogram körüli vitát a testület öt állandó tagja és Németország kezelte - véli egy neves közgazdász.
Szerző(k): EconomxÚj szakaszába érkezett a jemeni polgárháború: az élelmiszer-ellátás akadozása miatt több millió embert érintő éhínség fenyeget – figyelmeztettek a nemzetközi szervezetek helyszínen dolgozó szakértői.
Szerző(k): EconomxAz Európai Unió kétmilliárd eurót bocsát Görögország rendelkezésére, hogy segítsen Athénnek a humanitárius katasztrófát kezelni - írja az AP-re hivatkozva az ekathimerini.com görög hírportál.
Szerző(k): EconomxCivilek haltak meg és több száz lakóház megsemmisült az elmúlt egy napban az ukrajnai összecsapásokban Luhanszknál és Donyecknél. Sajtójelentések szerint elindultak a segélyszállítmányok a harcok sújtotta keleti országrészbe.
Szerző(k): MTIUkrajna hajlandó engedélyezni egy humanitárius missziót Luhanszk város megsegítésére, de csak a saját területén keresztül, és fegyvertelenül - közölte Petro Porosenko elnök.
Szerző(k): Inforádió, MTIAz Egyesült Államok fontolóra vette, hogy közvetlen katonai csapásokkal akadályozza az iszlamista militánsok további térnyerését Irakban, illetve hogy az ország északi részén humanitárius segélyben részesíti a vallási kisebbség több tízezer menekülésre kényszerített tagját - közölték csütörtökön Washingtonban az amerikai sajtónak névtelenül nyilatkozó hivatalos források.
Szerző(k): MTILuhanszk a humanitárius katasztrófa szélén: se áram, se víz, hiány van élelmiszerből és gyógyszerből.
Szerző(k): MTI