Véres utcai harcok zajlanak az erődítménnyé átalakított városban. A Forbes beszámolója szerint a védőknek fogyóban a lőszere, mindezért az amerikai republikánusokat tették meg bűnbaknak.
Szerző(k): EconomxA kormány a leginkább érintett szektorok vállalkozásainak villamos energia szerződéseiben magasan rögzített árakat szorította kezelhetőbb szintre az áramárplafon tavaly nyári bevezetésével.
Szerző(k): EconomxOroszország kísérleteket tehetett arra, hogy beavatkozzon az EU demokratikus folyamataiba.
Szerző(k): T. E.A Hamász által foglyul ejtettek mintegy negyede életét veszthette.
Szerző(k): T. E.Már négy hónapnál is hosszabb ideje tart az Izrael állam és a Hamász terrorszervezet közötti katonai konfliktus, amely 2023 októberében kezdődött, és csak a támadás napján ezernél is több áldozatot követelt. Az Economx podcastjának nyilatkozó szakértő szerint a helyzet több szempontból is komplex, hiszen az izraeli polgári és katonai vezetésnek egyszerre kell megfelelnie a még fogságban lévő túszok családjainak, a közvéleménynek, a belpolitikai körülményeknek és a nemzetközi diplomáciai nyomásnak.
Szerző(k): Magyar MártonA Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Stratégiai Védelmi Kutatóintézete (SVKI) elemzésében nemcsak azt mutatta be, hogy mekkora pusztítást végzett eddig Oroszország ukrajnai háborúja a két harcban álló ország haderejében, hanem rávilágított arra is, hogy Európa mennyire védtelen (lenne) egy klasszikus anyagháborúban, és hogy bár jelentős költségekkel jár, de szükséges felfegyverezni egy valóban ütőképes európai haderőt.
Szerző(k): Sarkadi-Illyés CsabaHa kitörne egy nagy háború, nem sok esélye lenne a kontinens nyugati oldalának.
Szerző(k): EconomxA hajnali orosz dróntámadás következtében több ezer ember maradt áram nélkül Ukrajnában.
Szerző(k): Hegedűs Szabolcs