Még nem jött el az ideje annak, hogy népszavazást tartsanak a luhanszki "népköztársaság" Oroszországhoz való csatlakozásáról - jelentette ki Leonyid Kalasnyikov, az Állami Dumának (parlamenti alsóháznak) a Független Államok Közössége ügyeivel, az eurázsiai integrációval és a határon túli oroszokkal való kapcsolattartással foglalkozó bizottságának vezetője vasárnap Moszkvában.
Szerző(k): Domokos ErikaEl kell utasítani a háborút, melyben szülők temetik el gyermekeiket, emberek ölik meg korábban sose látott testvéreiket, hatalmasok hoznak döntéseket, és a szegények halnak meg. Ukrajna megtámadása óta az országban minden második gyerek elveszítette otthonát - mondta vasárnap Ferenc pápa.
Szerző(k): Csernátony CsabaA háború nemcsak a jelent, hanem a társadalom jövőjét is elpusztítja Ferenc pápa szerint, aki ismételten a fegyverek letételére szólított fel Ukrajnában a Szent Péter téren mondott beszédében vasárnap.
Szerző(k): Csernátony CsabaEmmanuel Macron francia államfő visszautasította Joe Biden amerikai elnök szóhasználatát, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnököt "mészárosnak" nevezte. Macron azt mondta, hogy nem fogja ezt a kifejezést használni. Azt mondta, hogy meg kell akadályozni "a szavak és a tettek eszkalálódását". Macron azt is elmondta, hogy "holnap vagy holnapután" beszélni fog Putyinnal, hogy meg tudják szervezni az orosz csapatok által körülzárt Mariupol kikötővárosban élők evakuálását. Ezt most szerinte nagyon gyorsan kell megtenni
Szerző(k): Molnár CsabaLiz Truss brit külügyminiszter a Sunday Telegraphnak nyilatkozva elmondta, hogy Moszkvának a tűzszünet és a csapatok kivonása mellett el kellene köteleznie magát arra, hogy "nem folytat további agressziót" Ukrajna ellen, hogy enyhítsék a több száz személyre és szervezetre kivetett brit szankciókat.
Szerző(k): Molnár CsabaCsehországban már azt találgatják, milyen hatással lehet az orosz-ukrán háború a jövő évben esedékes elnökválasztásra. Az egyik induló katonai múltja ebben a helyzetben segítségére lehet, ám ez koránt sem garantált.
Szerző(k): Komócsin SándorJonathan Wilkinson kanadai természeti erőforrások minisztere szerint egyetértés van abban, hogy el kell távolodni az orosz olajtól és gáztól. Kanada azt állítja, hogy több kőolajat, földgázt és uránt tud biztosítani a globális energiaválság megoldásához.
Szerző(k): Molnár CsabaMiután Putyin erőinek nem sikerült egész Ukrajnát elfoglalniuk, Oroszország most ketté akarja osztani az országot, hogy egy Moszkva által ellenőrzött régiót hozzon létre - állítja az ukrán katonai hírszerzés vezetője.
Szerző(k): Molnár Csaba