A német gazdaság meglepően kevéssé veszített lendületéből az ukrajnai orosz invázió után. A magánszektorra - az iparra és a szolgáltatókra együttesen - vonatkozó beszerzésimenedzser-index márciusban 1,0 ponttal 54,6 pontra csökkent márciusban az S&P Global Germany csütörtökön publikált jelentése alapján.
Szerző(k): Szepesi AnitaA NATO-tagállamok megállapodtak arról, hogy további három ország mellett Magyarországra is új egységet telepítenek a katonai szövetség keleti védelmi vonalának megerősítésére.
Szerző(k): Komócsin SándorAhogy a magyar beutaztatók is azt tapasztalják, hogy a háború óta sok külföldi mondta le a nyaralását, vagy üzleti útját, a lengyel vendéglátók is hasonlókról számolnak be.
Szerző(k): Szász PéterKárpátaljára jóval több mint 200 ezer menekült érkezett, a háború pedig csak szomorú hírek és a hazahozott koporsók formájában éri el az ott élőket. Dunda György ungvári újságíró, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója részletesen beszámolt arról, milyen a mindennapi élet a magyarok lakta ukrán területen.
Szerző(k): Szabó DánielErős, bátor, morálisan tiszta személyiség volt Okszana Baulina orosz újságírónő, aki több civillel együtt március 23-án Kijev Podil kerületében egy orosz tüzérségi csapásban vesztette életét - írja a Moscow Times a haditudósító kollégáinak visszaemlékezéseit idézve. A 42 éves Baulina az orosz hadsereg által okozott pusztítást dokumentálta videótudósításaiban a The Insider riportereként.
Szerző(k): Komócsin SándorKárpátaljára jóval több mint 200 ezer menekült érkezett, a háború pedig csak szomorú hírek és a hazahozott koporsók formájában éri el az ott élőket. Dunda György ungvári újságíró, a Kárpáti Igaz Szó lapigazgatója részletesen beszámolt arról, milyen a mindennapi élet a magyarok lakta ukrán területen.
Szerző(k): Komócsin SándorOroszország külügyminisztériuma azzal vádolta az Ukrajnával szomszédos NATO-tag Lengyelországot, hogy fokozza a feszültséget Kelet-Európában, miután 45 orosz diplomatát utasított ki állítólagos kémkedés miatt.
Szerző(k): Szabó DánielSzerbia aggodalmai Oroszország prioritásai között szerepelnek – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint. Peszkov ezzel Aleksandar Vučić szerb államfő kijelentésére reagált, miszerint Oroszország azon döntése, hogy az orosz gázért ezentúl rubelben kell majd fizetni, Szerbiának is gondot jelent.
Szerző(k): Komócsin Sándor