Folyamatosan érkeznek Szlovákiába a Németország és Hollandia által az ország rendelkezésére bocsátott Patriot légvédelmi rendszer elhelyezését megvalósító egységek.
Szerző(k): Molnár CsabaVolodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap kijelentette, hogy kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de figyelmeztetett, hogy ha bármilyen tárgyalási kísérlet kudarcot vall, az azt jelentheti, hogy a két ország közötti harc "egy harmadik világháborúhoz" vezethet.
Szerző(k): Molnár CsabaLegalább 902 civil halt meg és 1459 megsebesült az ukrajnai orosz invázió kezdete óta - jelentette vasárnap az ENSZ emberi jogi főbiztosának hivatalának (OHCHR) közlés alapján a CNN. A hivatal hozzátette, hogy a legtöbb regisztrált áldozatot a nagy hatóterülettel rendelkező robbanófegyverek használata okozta, beleértve a nehéztüzérség és a többszörös rakétarendszerek ágyúzását, valamint a rakéta- és légicsapásokat.
Szerző(k): Molnár CsabaJen Psaki, a Fehér Ház sajtótitkára szerint bár Joe Biden amerikai elnök Európába utazik a rendkívüli csúcstalálkozókra, arra "nincsenek tervek", a héten Ukrajnába is utazzon.
Szerző(k): Molnár CsabaAusztrália azonnali tilalmat rendelt el a timföld és az alumíniumércek, köztük a bauxit Oroszországba irányuló exportjára - közölte Reuters a canberrai kormányra hivatkozva.
Szerző(k): Molnár CsabaA háború kezdete óta a több mint egymillió lakosú Harkiv várost intenzív támadások érik, lövik, rakétázzák, valószínűleg a nemzetközileg tiltott kazettás bombákkal is. Szombat este a jelentések szerint több lakóépületet is eltaláltak. A Spiegel arról számolt be, hogy helyi hatóságok szerint a harcokban 266 civil vesztette életét. Köztük 14 gyermek volt.
Szerző(k): Molnár CsabaEgymillió ember menekülhet Németországba Ukrajnából az orosz invázió miatt a szövetségi kormány frissített előrejelzése szerint - idézi az MTI a Bild am Sonntag (BamS) című német vasárnapi lapot.
Szerző(k): Molnár CsabaEmbertelen kegyetlenségnek és az emberi élet szentsége elleni támadásnak nevezte a civil lakosság ukrajnai szenvedését Ferenc pápa beszédében, amelyet a Szent Péter téren mondott el vasárnap. Ferenc pápa az Úrangyala-imádság után mondott szavaiban hosszan beszélt az ukrajnai háborúról, mindenekelőtt fájdalmát fejezve ki az "erőszakos agresszió" folytatódása miatt.
Szerző(k): Molnár Csaba