António Guterres ENSZ-főtitkár hétfőn azt mondta, hogy van realitása, hogy nukleáris konfliktussá alakul Oroszország Ukrajna elleni inváziója.
Szerző(k): Szabó DánielSzorul a hurok Kijev körül, egy panelblokkot célzó éjjeli rakétatámadásban legalább 4 civil meghalt. Vitalij Klicskó polgármester 36 órás kijárási tilalmat rendelt el a közelgő orosz erők miatt. Ukrán tábornokok eligazítást tartottak a város védhetőségéről, miközben a cseh, lengyel, és szlovén államfő Volodimir Zelenszkij elnöknél tett látogatást, derül ki az Al Jazeera jelentéseiből.Zelenszkij Boris Johnson brit elnökkel, és a balti országok vezetőivel is tárgyalt, videóhíváson keresztül. A beszélgetésen arra emlékeztette őket, hogy Európa szabadságáért is küzdenek Ukrajnában, és megkérte a feleket, hogy segítsenek magukon azzal, hogy még több fegyvert küldenek az ukrán hadseregnek. Hálás minden segítségért, de enélkül nehezen tudnák megtörni az orosz offenzívát.Az ENSZ bejelentette, hogy keddre az Ukrajnát elhagyók száma megközelítette a 3 milliót. A menekültek fele-fele arányban felnőttek és gyerekek, így elmondható, hogy a háború kitörése óta minden percre jut legalább 1-1 menekülő ukrán mindkét korcsoportból. A legtöbben továbbra is Lengyelországot választják, akik a tömegek 60 százalékát fogadták eddig. Őket követi Románia, Moldova, Magyarország, és Szlovákia 400 és 200 ezer közti számokkal.A keddi sikeres evakuáció után, mára 2000-re nőt azoknak az autók száma, akik el tudták hagyni a napok óta ostrom alatt álló Mariupol városát. Ezelőtt hiába egyeztek meg többször humanitárius folyósóról a felek, az oroszok mindig tüzelni kezdtek a környékre. A városban továbbra sincs áram és az élelmiszerek is fogynak, legalább 200 ezer ember vár további segítségre, de a segélyt szállító konvojok nem tudnak bejutni, jelenti a SkyNews.A tűzszüneti tárgyalások viszonylagos javulása, és az OPEC közbenjárásának köszönhetően jelentősen visszaestek az olajárak. Utoljára a konfliktus előtt volt 100 dollár körül a hordónkénti ár, és bár a túlzott optimizmus nem feltétlenül indokolt, a visszaesés bizonyosan nem jön jól az orosz hadigépezetnek. Oroszország vámtarifanöveléssel igyekszik ellentartani a veszteségnek.Vlagyimir Putyin egyik elsőszámú propagandaeszközében zavar keletkezett, amikor az egyik dolgozó egy háborúval szembesítő tábával ugrott elő az állami tévé híradójában. Az akciónak kétségtelenül komoly következményei lehetnek mindkét irányba. Az ENSZ arra szólította föl Oroszországot, hogy a bemondót ne érje hátrányos megkülönböztetés, szólásszabadságának gyakorlása miatt.Az Ukrinform összefoglalója szerint 2022. február 24. és 2022. március 14. között Oroszország összes harci vesztesége Ukrajnában meghaladta a 12 000 katonát. Állítólag az orosz hadsereg 389 harckocsit, 1249 páncélozott harcjárművet, 150 tüzérségi rendszert, 64 többszörös rakétakilövő rendszert, 34 légvédelmi harcászati rendszert, 77 repülőgépet, 90 helikoptert, 617 gépjárművet, három hajót, 60 üzemanyagtartályt és nyolc pilóta nélküli légi járművet veszített. (Az ukrán adatokat érdemes némi fenntartással kezelni.)
Szerző(k): Sasvári MarcellOrosz drón lépett be Lengyelország légterébe, amelyet az ukrán légvédelem is becélzott. Az eszközt a keleti ország felett lőtték le, amikor az visszatért a háborús övezetbe. Az elmúlt időszakban több drón is berepült NATO-országok fölé: a múlt héten a magyar légtérből Horvátországba szállt át és zuhant le egy eszköz. Hétfőn Romániában fogtak el egy orosz eszközt.
Szerző(k): Szabó DánielAz ukrán hadsereg közölte, hogy egy orosz megfigyelő drónt észlelt, amely átrepült a szomszédos Lengyelországba, majd lelőtték amikor az ismét belépett az ukrán légtérbe. Ez már nem az első eset, hogy egy orosz eszköz NATO tagállam területére téved.
Szerző(k): Sasvári MarcellMár a Kossuth tér felé tart a Békemenet, ahol Orbán Viktor miniszterelnök tart beszédet 15 órakor.
Szerző(k): Szabó DánielA napok óta ostrom alatt álló városból már többször próbáltak menekülni a bennrekedtek a kialakított humanitárius folyosókon keresztül, de eddig az oroszok ágyúzása minden alkalommal megakadályozta az áthaladást.
Szerző(k): Sasvári MarcellVlagyimir Putyin orosz államfő és környezete az elmúlt másfél évtizedben az orosz külpolitika egyik hivatkozási alapjaként kezeli Koszovó példáját, nevezetesen azt, hogy ha a balkáni állam kiválhatott Szerbiából nyugati segítséggel, akkor ezt megtörténhet más országok esetén is. Milyen visszaható következményei lehetnek ennek a Nyugat-Balkánon, Magyarország szomszédságában?
Szerző(k): Komócsin Sándor, Szabó Dániel