A Budapest déli részén megépülő új Duna hídhoz (Galvani hídhoz) kapcsolódó villamospálya tervezésére írt ki tendert a NIF. A becsült ellenértéket most sem közölte.
Szerző(k): Németh GézaVárhatóan iskolakezdésre 2x3 sávon haladhat a forgalom az M0-s hárosi Duna-hídján - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó DánielAugusztus közepére fejeződhet be az M0-s Deák Ferenc (Hárosi) Duna-hídját érintő műegyetemi vizsgálat. A felújított és májusban átadott hidat júniusban újra le kellett zárni.
Szerző(k): Domokos ErikaMurakeresztúr és a horvátországi Kotoriba (Kotor) közötti Mura-híd, a rávezető út és kerékpárút előzetes terveinek elkészítésére írt ki nyílt tendert a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
Szerző(k): Németh GézaAz Közbeszerzési Hatóság sokallta a 10 éves referenciaidőszakot, amit a Lánchíd felújítására kiírandó közbeszerzési felhívásban megjelölt az ajánlatkérő Budapesti Közlekedési Központ, azt 8 évre csökkentette. Karácsony Gergely főpolgármester szerint az idő sürget, így a hatóság módosítását elfogadja a BKK, de megjegyezte, hogy az elmúlt 8 évben egyetlen hidat sem újítottak fel Budapesten, ami beleszámíthatna a cégek referenciáiba.
Szerző(k): Domokos ErikaKét évvel az összeomlás után Genovában átadták az új autópálya-hidat - számolt be a Euronews.
Szerző(k): Domokos LászlóA MÁV több mint 3 ezer milliárd forint értékű vagyonát a Groupama Biztosító Zrt. biztosíthatja, nettó 469,4 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaTovábbi vizsgálatok alá kell vonni a Deák Ferenc (Hárosi) Duna-híd M1 autópálya felé vezető oldalát - írja a NIF Zrt.
Szerző(k): Szász Péter