A "Déli összekötő vasúti Duna-híd korszerűsítése" nevű projekt költségvetését megemelte a kormány 2,7 milliárd forinttal, a többlet a hazai költségvetést terheli.
Szerző(k): Németh GézaAz új budapesti Duna-híd (a Galvani híd) tervezéséhez szükséges egy független statikus, aki az elkészült terveket ellenőrzi. Az erre kiírt közbeszerzést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. visszavonta.
Szerző(k): Németh GézaTöbb mint 3 ezer lakost evakuáltak az északnyugat-olaszországi Genova városában a tavaly augusztusban leomlott Morandi-híd talpon maradt két pillérének felrobbantása során, amire péntek reggel fél tíz után pár perccel került sor egyenes olaszországi televíziós közvetítésben.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz ÚT-Teszt Mérnöki és Szolgáltató Kft. tervezheti az új veszprémi völgyhidat, nettó 294 millió forintért.
Szerző(k): Németh GézaElkezdődik Szolnokon a Csáklya úti Tisza-híd és a hozzá csatlakozó, Szandaszőlőst elkerülő út tervezése, a kormány az előkészítésre 1 milliárd 670 millió forintot biztosít az Innovációs és Technológiai Minisztériumon keresztül - jelentette be a minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Szolnokon.
Szerző(k): Szepesi AnitaJúlius minden hétvégéjén lezárják a gépjármű forgalom elől a Szabadság-hidat.
Szerző(k): EconomxLeszakadt egy híd a dél-kínai Kuangtung tartományban péntek kora hajnalban, a helyi hatóságok két embert keresnek - írja az MTI a Hszinhua kínai állami hírügynökség nyomán.
Szerző(k): Szász PéterEngedély nélküli drónhasználóval szemben intézkedtek a rendőrök Budapesten az Árpád hídnál - közölte a rendőrség honlapjára hivatkozva az MTI.
Szerző(k): Domokos Erika