Az amerikai gazdaság eddig vártnál nagyobb idei növekedésére számít a Nemzetközi Valutaalap (IMF), amely egyben arra figyelmeztette Washingtont, hogy a kereskedelmi viszályok elmérgesedése elkerülhetetlenül befolyásolná az amerikai gazdaság teljesítményét - írta az MTI a Reutersre hivatkozva.
Szerző(k): Domokos ErikaRontották a kínai gazdaság idén várható növekedésére vonatkozó előrejelzésüket a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői, 6,2 százalékra módosították a két hónappal ezelőtt 6,3 százalékra feljavított prognózist.
Szerző(k): Domokos LászlóA venezuelai jegybank több év után először közölt inflációs és GDP adatot, amelyek meglepték a szakértőket, mert a számok jóval elmaradtak az elemzők és a nemzetközi szervezetek által becsülttől - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielLetette a hivatali esküt Volodimir Zelenszkij új ukrán elnök, majd feloszlatta a parlamentet. Zelenszkij a kormányt is menesztené; a fő feladatának azt tekinti, hogy tűzszünetet érjen el a Donyec-medencében. Az IMF-fel kötött megállapodáson is változtatnának.
Szerző(k): Domokos ErikaA Nemzetközi Valutaalap (IMF) 2,5 százalékra csökkentette prognózisát a cseh gazdaság idei növekedésére az IMF csehországi missziójának kedden nyilvánosságra hozott jelentésében.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz utóbbi időben a görög államkötvények hozama is csatlakozott az eurózóna nagy országaiéhoz, s már alacsonyabban áll a hasonló lejáratú amerikai állampapírok által kínált hozamnál. Ez durva anomáliának tekinthető, ilyenre utoljára a 2008-as pénzügyi válság előtt volt példa a piacokon, s akkor rossz vége is lett a folyamatnak - állítja egy szakértő.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásGörögország előtörlesztené az IMF-fel szembeni adósságának csaknem a felét. A görög pénzügyminisztérium várakozása szerint az erről szóló megállapodást akár már a közeli napokban aláírhatják.
Szerző(k): K. Kiss GergelyOlaszország GDP-arányos államadóssága 2024-ig folyamatosan nő, már most is a második legmagasabb az euróövezetben Görögország után - írja az MTI az IMF legfrissebb jelentésére hivatkozva.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna