Donald Trump amerikai elnök pénteken a Twitteren bejelentette, hogy megemeli a kínai importra kivetett vámokat - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA kereskedelmi vita Kínával árthat is az amerikai gazdaságnak, de a viszály hosszú távon előnyöket hoz majd az Egyesült Államoknak - mondta Donald Trump amerikai elnök kedden újságíróknak az MTI szerint.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaMiközben a magyarországi málnatermesztés visszaszorulóban van, a behozatal folyamatosan emelkedik - szémolt be a Magyar Nemzet.
Szerző(k): Domokos LászlóMiközben a magyar málna eltűnőben van, a többi országban sem jó a helyzet. A legnagyobb málnatermelő országokban ugyanis meredeken emelkednek az árak.
Szerző(k): Csernátony CsabaIdén júniusban az ipari termelés volumene 1,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, míg a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 4,1 százalékkal nőtt. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest a KSH azzal magyarázza, hogy 2019 júniusában kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2018 júniusában.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA várakozásokkal ellentétben nőtt Kína exportja júliusban, az import azonban visszaesést mutatott éves összevetésben a kínai vámhatóság csütörtökön közölt adatai szerint.
Szerző(k): Szabó DánielHiába jó minőségű a magyar dinnye a termesztők képviselője szerint, mégsem veszik meg külföldön, sőt itthon is csak azért tudják jobb áron adni, mert a más országból hozott gyümölcsök rosszabb minőségűek. Az érdekképviselet szerint vannak, akik román dinnyéket adnak el magyarnak, így hazardírozva.
Szerző(k): Szabó DánielKína leállította az amerikai agrártermékek importját annak nyomán, hogy Donald Trump amerikai elnök a múlt héten váratlanul újabb kínai termékekre rendelte el pótvámok kivetését.
Szerző(k): Szepesi Anita