Az édesburgonya térnyerése miatti két évtizedes volumencsökkenés után ismét több krumplit esznek a britek. A batátafogyasztás 2015-ben volt a csúcson, amikor a teljes burgonyapiac 40 százalékát uralta az importtermék - írja a blog.syngenta.hu nyomán az Agrárszektor.
Szerző(k): Domokos LászlóA szlovákiai vásárlók nem figyelnek kellőképpen oda arra, milyen húst vásárolnak, amivel hozzájárulnak ahhoz, hogy viszonylag kevés a hazai áru az áruházakban.
Szerző(k): Barabás JúliaBár sokkal több élő disznó ment külföldre, a sertéshúsnál az import volt fölényben. Az összesített mérleg szerint pedig a Magyarország importőrnek számít.
Szerző(k): Csernátony CsabaA vártnál kevésbé csökkent januárban az egy évvel korábbihoz képest az euróövezet áruforgalmi külkereskedelmi többlete az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn kiadott első becslése alapján.
Szerző(k): Szepesi AnitaKülönösen kínai, török és indiai élelmiszerekről derül ki az európai laborokban, hogy növényvédőszer-maradékokat tartalmaznak, azaz egyáltalán nem bio minőségűek - számolt be a taz.de alapján az Agrarszektor.hu.
Szerző(k): Domokos LászlóKevesebb tojás jött külföldről, több ment. A román piac az egyik fő célpont. Közben csökkent az ár a magyar piacon.
Szerző(k): Csernátony CsabaHa a brit parlament alsóháza a következő napokban zöld utat ad Nagy-Britannia megállapodás nélküli kilépésének az Európai Unióból, akkor sok magyar cég foghatja majd a fejét.
Szerző(k): Dzindzisz SztefanAz idei első hónapban tovább csökkent a magyar külkertöbblet - adta hírül a KSH.
Szerző(k): Domokos László