A félelem uralja piacokat, fontos szintekről fordulnak le sorra.
Szerző(k): Solar CapitalKiegyensúlyozott stagnáló helyzet jellemzi a világ piacait, pillanati felrántások és lefele csurgások váltakozása figyelhető meg.
Szerző(k): Solar CapitalÓvatosságra int a perifériás országok részvényeivel kapcsolatban a Goldman Sachs. Bár az ECB nyári beavatkozása nyomán jelentősen felértékelődtek ezek a részvények, azonban a befektetési bank szerint nincs igazi javulás, s az emelkedés nem indokolt.
Szerző(k): NAPIA válság alatt folyamatosan csökkenő panelárak reálértéke a harmadik negyedévben a 2008-as érték 64 százalékára süllyedt, a téglaépítésű lakások értékvesztése ugyanezen időszakban pedig 30 százalékos volt - derül ki a Duna House (DH) legfrissebb elemzéséből.
Szerző(k): NAPIA német fogyasztók hangulata semmit sem javult, mivel jövedelmi helyzetüket igen sötéten látják.
Szerző(k): NAPIA tavalyi szinte folyamatos és markáns esés után idén az első nyolc hónapban lényegében stagnált a GKI-Erste konjunktúra-indexének értéke, jelentősebb áremelésre leginkább a kereskedelmi cégek készülnek.
Szerző(k): NAPIA Közbeszerzési Döntőbizottság 2,5 millió forintra bírságolta a Köztársasági Elnöki Hivatalt (KEH), miután az állami kitüntetések megtervezéséhez és legyártásához az egyetlen tárgyalópartnert hívott meg, a Metal-Art Zrt.-t - számolt be az Index.
Szerző(k): NAPICsődvédelembe menekült a magyar tulajdonú Aranyközpont Zrt., amely befektetési célú aranyforgalmazást végzett, de ügyfelei egy részének május óta tartozott arannyal, készpénzzel; az ügyben július végén nyomozást rendeltek el - írta az Index.
Szerző(k): Index.hu