Egy indiai adatokat elemző nagy léptékű kutatás szerint az új koronavírus, a SARS-CoV-2 terjedésében a fertőzöttek kis százaléka játssza a legfontosabb szerepet. A tanulmány arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyerekeknek és a fiatal felnőtteknek potenciálisan nagyobb szerepe van a járvány terjedésében, mint az korábbi tanulmányokból kiderült. Nagyon sok beteg senkit nem fertőz meg. A számok magukért beszélnek - idézi az MTI hírét a hvg.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaA világon 35 079 152 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 036 111, a gyógyultaké pedig 24 429 024 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó DánielA koronavírus-járvány miatt esett a kereslet az arany legnagyobb felvevőpiacainak számító Kínában és Indiában. Az ára viszont nem tud esni, mert a nyugati befektetők aranylázban égnek, félnek ugyanis az inflációtól és a nullára levágott kamatok következményeitől. Még azok is bevásároltak, akik eddig utálták az aranyat.
Szerző(k): Lovas-Romváry AndrásIndiában meghaladta a százezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma szombaton: ezzel az ázsiai ország továbbra is harmadik helyen áll a halálozási sorban az Egyesült Államok és Brazília mögött - írja az MTI híre alapján a hvg.hu.
Szerző(k): Szepesi AnitaA világ 2020-ban 180 fokos fordulatot vett, minden, éveken át tartó piaci trend az ellenkező irányra váltott. Így van ez a tea árával is, amit a koronavírus-járvány, valamint az időjárási szélsőségek is felfelé löktek. Aki karanténba kényszerül, több teát főz, akinek meg szüretelnie kéne, nem jut el az ültetvényekre, mert vagy kijárási korlátozások között él, vagy az árvizek és az aszály miatt nincs is mit leszednie. Nagy drágulás készül a teáknál a boltokban.
Szerző(k): Szabó DánielMár 30 929 163 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 959 528, a gyógyultaké pedig 21 159 457 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfői összesítése szerint.
Szerző(k): Szepesi AnitaAz S&P nemzetközi hitelminősítő az eddig vártnál lényegesen nagyobb gazdasági visszaeséssel számol Indiában a folyó pénzügyi évben - írja az MTI.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaIndiában gyorsabban terjed a koronavírus-járvány, mint bárhol a világon: az elmúlt két hét alatt egymillió új fertőzéses esetet regisztráltak, és ezzel a fertőzöttek száma négymillió felé emelkedett.
Szerző(k): Rácz Gergő