A hét végén 150 országon végigsöprő zsarolóvírusos kibertámadás ébresztőül kell szolgáljon a kormányok számára - szögezte le a Microsoft, élesen bírálva a kormányokat, amiért számítógépes kártevőket halmoznak fel saját céljaikra - írta az InfoRádió az MTI híre alapján.
Szerző(k): Domokos LászlóNagyon gyorsan terjed a péntek délután indult kibertámadás-sorozat, világszerte több vállalatot elért a zsarolóvírus, sőt, Magyarország sem maradt ki ebből a kibertámadásból - írja a hvg.hu. Riasztást adott ki a WannaCry zsarolóvírus miatt a Kormányzati Eseménykezelő Központ.
Szerző(k): Szabó ZsuzsannaA Welt 2000 ügyében 8 szabálytalan szerződést talált az Európai Bizottság. A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, ezeket még a szocialista kormányzás alatt kötötték a céggel. Lázár szerint a felelősök egy Gyurcsány Ferenchez közeli cégnél dolgoznak jelenleg.
Szerző(k): Szabó DánielA Nemzeti Infokummikációs Szolgáltató Zrt-nek és leányvállalatainak mintegy 8,5 milliárd forintnyi megbízást adott a belügyi tárca. Az állami tulajdonba került vállalatok a különböző belügyi adatbázisokat fejlesztik, illetve üzemeltetik - derül ki a kormány honlapjára feltöltött összefoglalóból.
Szerző(k): Szabó DánielNélkülözhetetlennek tartja budapesti irodáját és az itteni munkaerőre épít Magyarország egyik első startupból lett nemzetközi it-nagyvállalata. De miként lehet bevonzani és megtartani a magyar informatikusok krémjét? - Többek között erről beszélgettünk Kovács Líviával, a LogMeIn Szoftverkészítő és Szaktanácsadó Kft. ügyvezetőjével.
Szerző(k): K. Kiss GergelyA Synergonnak jogerősen 42 millió forint kártérítést kell fizetnie annak a kis cégnek, amelytól ellopta a szoftverét 15 évvel ezelőtt - tudta meg a 24.hu.
Szerző(k): Domokos ErikaMinden harmadik német vállalatnak van már valamilyen okos terméke és minden második cég pedig foglalkozik már Ipar 4.0 megoldásokkal legalább kísérleti vagy bevezetés előtti fázisban – derül ki az IFUA Horváth & Partners nemzetközi vezetési tanácsadó cég és a német EBS Gazdasági és Jogi Egyetem felméréséből, amely 106 iparvállalat döntéshozóinak megkérdezésén alapult.
Szerző(k): Szabó DánielJelentős változás jöhet a jelszavak területén. Az ESET vírusirtó szoftvermegoldásairól ismert vállalat szakemberei összeszedték a legfontosabb tudnivalókat a belépőkódokat érintő, a közeljövőben várható szabályozásról.
Szerző(k): Szabó Zsuzsanna